Kezdődik a fűtésszezon: sok kémény szorul javításra

MTI2015. október 12. 09:02

Növekedhet a hazai kéményfelújítások száma a GfK szerint, amire szükség is lenne, hiszen a hazai kéménypark közel harmadán lehet javítanivaló - írja a Világgazdaság.

A GfK felmérésében megkérdezett lakossági épülettulajdonosok 24 százaléka készül kéményfelújításra, és a kazáncsere állami támogatása is ebbe az irányba tereli az érintetteket. Mivel az országban összesen körülbelül négymillió kémény van, a piackutató cég vizsgálata alapján közel egymillió közelgő fejlesztésre lehet számítani.

Egy újonnan épülő ház esetében a teljes kiadás egy-két százalékát viszi el a kémény, egy meglévő épület fűtési rendszerének felújításakor pedig a költségek tizedét. A Magyarországon épült házak kéményeinek átlagéletkora - a már elvégzett felújításokat is figyelembe véve - húsz év, négyből három kémény hagyományos, falazott. Az ilyen kéményekkel a tulajdonosoknak ötször annyi gondjuk volt, mint az előregyártott elemesekkel, viszont éppen a jellemzően idősebb falazott kémények 43 százalékát már felújították, e munkák 41 százaléka öt évnél nem régebbi.

Címkék:
otthon, felújítás, kémény, csere,