Erre kell figyelni, ha légzésfigyelőt veszünk a babának

Pénzcentrum2015. augusztus 3. 13:30

Légzésfigyelőket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal. A feltételezés szerint sok vásárló a baba egyenletes légzésének megfigyelése mellett arra is gondolhatott a reklámok alapján, hogy a készülék segít is a babán, ha baj van. De kiderült, ilyen funkciót kevesen tulajdonítanak a légzésfigyelőknek, ezért a bírság elmarad.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Baby Paradise Kft. és az Angelstore Kft.termékeit vizsgálta, és nem szabott ki bírságot. A két vállalkozásnak csak a légzésfigyelő készülékekre vonatkozó tájékoztatásukon kell változtatni, hogy az megfeleljen a fogyasztóvédelmi előírásoknak, és a vásárlók még véletlenül se tulajdoníthassanak olyan funkciókat a készülékeknek, amikkel nem rendelkeznek.

A GVH mindkét ügyben azt vizsgálata, hogy a vállalkozások megalapozottan használták-e

  • a légzésfigyelő készülék megnevezést, a légzésfigyelő funkciót;
  • az egyes, életet fenyegető veszélyhelyzettel, életmentéssel kapcsolatos jellemzőket (bölcsőhalál kockázatának csökkentése, életmentés, riasztó funkció alacsony vagy rendszertelen légzésszám esetén, légzést stimuláló hatás);
  • a fejlesztésre és a biztonságosságra vonatkozó piacelsőségi állításokat.

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal Orvostechnikai Főosztályának (EEKH) állásfoglalása szerint a

légzésfigyelés orvostechnikai funkció, és amennyiben egy készüléket nem orvostechnikai eszközként forgalmaznak, a gyártó nem tulajdoníthat olyan hatást e készüléknek, mintha az - a légzés figyelésén keresztül - életmentő beavatkozás megkezdésére lenne alkalmas.

A GVH a légzésfigyelő készülék és funkció használatával kapcsolatban - piaci, fogyasztói információkra támaszkodva - azt állapította meg, hogy alapvetően a légzésfigyelő megnevezés rögzült a fogyasztók tudatában, és

ezen elnevezés, illetve funkció nem jelent többet számukra, mint alkalmasságot a légzés kimaradásának jelzésére. A fogyasztók e készülékektől nem várnak pl. újraélesztési funkciót vagy egyéb olyan funkciókat, amelyekkel azok nem rendelkeznek.

Így a hivatal úgy ítélte meg, hogy fogyasztói döntésekre gyakorolt hatás nem állapítható meg egyértelműen a légzésfigyelésre vonatkozó állításokról, figyelemmel a szakmai állásfoglalásokra és a piaci jellemzőkre, így e körben az eljárást megszüntették.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A légzésfigyelési funkción túli egyes állításokkal összefüggésben GVH a vállalkozások vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogy a vállalkozások

  • tüntessék fel a termékek csomagolásán és a címkéin, ha a termékek nem orvostechnikai eszközök, és ennek megfelelően módosítsák az egyes hirdetéseket, valamint a honlapjaik tartalmát;
  • ne alkalmazzanak piacelsőségi állításokat, kivéve azon eseteket, ha azokat hitelt érdemlően, tudományos igényességgel tudják alátámasztani;
  • tegyenek közzé honlapjukon oktatási célú információs anyagot, amelyben - az egyes termékek megnevezése nélkül - tudományos megalapozottsággal, tárgyilagosan és közérthetően tájékoztatják a fogyasztókat a légzésfigyelők szerepéről, típusairól, működéséről, kockázatairól, az orvostechnikai eszköznek minősülő és az egyéb légzésfigyelők közötti különbségekről (különös tekintettel azok eltérő szabályozására és felügyeletére).

Címkék:
otthon, gyerek, veszély, baba,