Kevesen kérték az alacsonyabb tarifákat a mobilszolgáltatóktól

Világgazdaság2015. július 21. 09:32

Az ügyfeleknek csak kis része jelezte, hogy nem ért egyet a távközlési tarifák július elsejével hatályos emelésével - írja a Világgazdaság.

Az érintettek töredéke, körülbelül százezer ügyfél mondott nemet a Telekom és a Telenor július 1-jei díjemelésére.

 Nem publikus üzleti információ, hogy eddig hányan nyilatkoztak. A két cég tehát üzleti titokként kezeli a számokat, ezért az sem derülhet ki, hogy ez az eredmény mennyiben van összhangban a cégek várakozásaival. A két cég együttesen több mint nyolcmilliós ügyfélszámához, de még az érintett mintegy négymillió előfizetőhöz képest is elenyésző lehetett az üzletekben várakozók száma.

A teljes ügyfélszámhoz képest azért kérték kevesen a korábbi tarifánál maradást, mert sok díjcsomag emelkedett, de nem az összes, illetve a mostani módosítás kizárólag a lakossági tarifákat érintette.


Mindenesetre a Telenor ügyfélszolgálatai előtt június végén kígyózó sorok és a Telekom üzleteiben várakozók száma alapján másra lehetett számítani.  Az ügyfélszolgálaton viszont ez a viszonylag kevés igénylő is tömegjeleneteket okozott.  

 

Címkék:
otthon, telefon, díjemelés,