5 éven belül mindenki szélessávú internetet használhat

MTI2015. május 14. 18:34

Minden háztartásban elérhető lesz 2018-2020-ig a másodpercenkénti harminc megabites sávszélességű internet - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Győrben.

Kara Ákos emlékeztetett, hogy a 2014 februárjában a kormány által elfogadott nemzeti infokommunikációs stratégiában már szerepelt, hogy minden háztartás számára elérhető legyen a szélessávú internet, amelyet a szolgáltatókkal együttműködve tudnak megvalósítani. Az államtitkár hozzátette: a fejlesztéshez a források már részben már rendelkezésre állnak, részben még keresik a megoldásokat.

A távközlési ágazat egyértelműen pozitív szerepet játszik a gazdasági növekedésben, a munkahelyteremtésben, a vállalkozások versenyképességének javításában és az esélyegyenlőség megteremtésében. Az ágazat 13-14 százalékát adja a bruttó hazai terméknek (GDP), a központi költségvetéshez mintegy 270 milliárd forinttal járul hozzá és csaknem 150 ezer embert foglalkoztat - mondta el Kara Ákos.

Címkék:
otthon, internet, magyarország,