Kevés fiatalnak jut ez eszébe 30 év alatt

Pénzcentrum2015. április 29. 19:00

Jelentősen megnőtt a bérlakások havi bérletdíja, ez is közrejátszik abban, hogy sok fiatal gondolkodik lakásvásárlásban. Persze csak az, aki elköltözne otthonról, hiszen a szülőkkel lakó fiatalok 26 százaléka egyáltalán nem akar még elköltözni a szülői házból.

Nem mutatnak jelentős változást a fiatalok önállósodási kedvében K&H pályakezdők jóléti index első negyedéves adatai, többségük továbbra is a szülői házban él. Azok azonban, akik elköltöznének a szülőktől, az önállósodás első lépését saját lakás megszerzésével képzelik el. A megtakarítási célok között is első helyre lépett a lakásra gyűjtés.

A 19-29 éves városi fiatalok 61 százaléka még a szülőkkel együtt él, és kevesebb, mint negyedüknek fontos csak az, hogy önálló háztartásba költözzön. A megkérdezettek közül főleg a nők, az idősebbek és a Budapesten lakók szeretnének önállósodni. A korábbi negyedévekben az elköltözni vágyók számára az albérlet volt a legvalószínűbb megoldás a különköltözésre. Most a válaszadók 40-40 százaléka említette azt, hogy a saját lakás vásárlásban illetve lakásbérlésben gondolkozik.

Fontos változás figyelhető meg a megtakarítások célját illetően is, bár félretett pénze továbbra is csak a fiatalok alig több mint harmadának van. Míg korábban a takarékoskodók közül legtöbben azt válaszolták, hogy általános tartalékot szeretnének félre tenni, most a lakás került az első helyre a megtakarítási célok között. Méréseink óta most a legmagasabb azoknak az aránya, akik az önállósodás útját saját lakásban képzelik el, amiben bizonyára nagy szerepe van a kedvező lakáshitel kamatoknak és hitelkonstrukcióknak

- mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

Budapesten a lakásvásárlás felé terelheti a fiatalokat az is, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett a lakások bérleti díja. Már nem ritka, hogy egy 40 négyzetméteres lakásért havonta akár 100.000 forintot kell fizetni, de a bérleti díj a belvárostól távolabbi kerületekben is közelíti a 60.000 forintot. Ezzel szemben egy 5 millió forintos, 20 éves futamidőre igényelt lakáshitel (THM 4,4%) havi törlesztőrészlete nem éri el a 31.000 forintot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szülőkkel lakó fiatalok 26 százaléka egyáltalán nem akar még elköltözni a szülői házból. A megkérdezett fiataloknak 12 százaléka tervezi, hogy a következő 3 évben vesz lakást. Közülük 22 százalék saját erőből szándékozik ezt megoldani, a többiek kisebb-nagyobb hitelt vennének fel.

A megtakarítások terén megfigyelhető, hogy a megkérdezettek kisebb körének van megtakarítása, de ahol van lehetőség félretenni, ott magasabb összeget tudnak megtakarítani. Az átlagos félretett összeg 698 ezer forint, a budapestiek 1,4 millió forint körüli összeget említettek, a kisvárosokban ennek negyedét, csak 375 ezer forintot.

Címkék:
otthon, lakáshitel, K&H, lakás, lakásbérlés,