MTI • 2015. március 6. 12:30
Az áram csak szigorú feltételekkel kapcsolható ki a fogyasztók ingatlanaiban, több energiaszolgáltató mégsem veszi ezt figyelembe - közölte a Budapesti Békéltető Testület.
A kikapcsolás egyebek mellett csak 60 napon túli fizetési késedelem esetén kezdeményezhető a lakossági fogyasztóknál. A testület szerint egyre többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez olyanok, akik nem is tudtak arról korábban, hogy tartozásuk van, holott erről a szolgáltató köteles tájékoztatást adni.
További feltétel, hogy a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a fogyasztót legalább kétszer írásban értesíteni kell. Az első értesítésben fel kell hívni a figyelmét a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekre, és az előrefizetős mérő felszerelésének a lehetőségére is.
A kikapcsolást csak akkor lehet kezdeményezni, ha a fenti feltételek együttesen és kétséget kizáró módon fennállnak, más esetben jogtalan a fogyasztó kikapcsolása, amiért akár kötbérre is jogosult lehet a lakossági felhasználó. Ha pedig a fogyasztó nem szerepelt a védendő fogyasztók nyilvántartásában szociálisan rászoruló fogyasztóként és tartozása van, akkor az első írásbeli értesítéskor arról is tájékoztatni kell, hogy a szociálisan rászoruló fogyasztókat milyen kedvezmények illetik meg pontosan. Kötelező a fogyasztót tájékoztatni arról is, hogyan kezdeményezheti a nyilvántartásba történő felvételét, s a kérelemhez meg kell kapnia az adatlapot is.
A második értesítéssel együtt a szolgáltatónak közölnie kell azt is, mikor kerül sor a kikapcsolásra - erre 5 munkanapos időszakot kell meghatározni. Fel kell hívni a fogyasztó figyelmét a tartozása nagyságára és eredeti fizetési határidejére is. E tájékoztatásnál, ha "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza a tértivevényes levél, akkor azt kézbesítettnek csak a postai kézbesítés megkísérlésének napját követő 10. munkanapon lehet tekinteni.
További feltétel, hogy a fizetési kötelezettség határidejének lejártát követő 63. napon lehet csak legkorábban kezdeményezni a kikapcsolást. A közlemény szerint a nem, vagy nem kizárólag számlatartozásból eredő tartozás esetén a kikapcsolás feltétele annak igazolása is, hogy a tartozás kapcsán a szolgáltató már polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást indított.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Közölték, jogszabályt sért az az áramszolgáltató, amely a fogyasztót a szolgáltatásból munkaszüneti napon, ünnepnapon, munkaszüneti napot vagy ünnepnapot közvetlenül megelőző munkanapon vagy éppen pihenőnapon zárja ki. A testület felhívta a fogyasztók figyelmét arra, hogy jogtalan kikapcsolás esetén éljenek panasszal a szolgáltatónál. A vitás kérdések ingyenes és gyors rendezéséhez a békéltető testület nyújt segítséget a közlemény szerint.