Bírság jár annak, aki ezt nem tudja igazolni

Agrárszektor.hu2015. február 2. 12:02

Büntetést kaphatnak a horgászok, ha nem tudják igazolni, hogy határidőre és megfelelő módon adták le tavalyi fogási naplójukat.

A horgászegyesületek több helyen továbbra is saját kihelyezett postaládáikba dobatják be a dokumentumokat, holott igazolást kellene kiadniuk, illetve nyilatkozatot kellene kérniük a horgászoktól az átvételkor, mivel a fogási naplók tavaly hivatalos (állami) okmánnyá váltak. Ha valaki nem tudja igazolni a leadást, az idei állami horgászjegyért dupla árat kell fizetnie.

Tény azonban, hogy egyelőre nincs nagyon szigorú szankciója annak, ha valaki a fogási napló leadását nem tudja igazolni, illetve a leadásnál vagy a kitöltésnél hibákat vét. A Földműveléi Minisztérium a lapnak úgy foglalt állás, hogy az állami horgászjegy, illetve a hozzá tartozó fogási napló az idén akkor is kiadható, ha valaki határidőn túl, esetleg hibásan kitöltve adja le korábbi naplóját, illetve akkor is, ha egyáltalán nem adta le a dokumentumot. Ez utóbbi esetben pedig értelemszerűen az is beletartozik, ha az állami horgászjegyet kiállító szervezet a napló leadását bizonyító igazolást kéri, de azt a horgász nem tudja bemutatni.

A szabályok ellen vétőknek ilyenkor mindössze azzal kell számolniuk, hogy állami horgászjegyüket valamivel drágábban válthatják ki. A jelenlegi előírások szerint a fogási naplókkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt az állami horgászjegy díjának kétszeresét kell megfizetni.

Mivel a díj ma egy évre 2 ezer forint, alapesetben 4 ezer forintot kell lerónia az új állami horgászjegyért annak, akit a fogási naplók miatt szankcióval sújtanak.

A díjmentességben részesülők - például a gyermekhorgászok - pedig éppen e kedvezményüket vesztik el, és új állami horgászjegyüket a díjmentesség helyett 2 ezer forintért vehetik csak meg.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Földművelésügyi Minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy az állam számára csak az állami horgászjegyért és a fogási naplóért kell fizetni, vagyis állami díjként más címen sehol sem kérhetnek további összegeket a horgászoktól a dokumentumok kiadására jogosult szervezetek.

Címkék:
otthon, bírság, horgászat,