Újabb termékdíj, ezúttal napelemekre

Pénzcentrum2015. január 12. 16:01

Minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január elsejét követően, mely mintegy 2000-2500 forintos modul áremelést jelent - derül ki a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség honlapján olvasható közleményből.

Idén január elsejétől kezdve a napelemeket a III. kategóriába, a “Jelentős szennyezést okozó termék- és anyagáramok" kategóriába sorolták, míg például az akkumulátorokat csak a II. kategóriát a “Szennyező termék és anyagáramok" -ba sorolták, így erre csak 57 forint/kg a termékdíj.

A napelemek átlagélettartama 35-40 év és teljes egészében újrahasznosíthatók, hiszen szilíciumból azaz a föld ötödik leggyakoribb eleméből és alumíniumból van a kerete. A napelemek működésük során a szén-dioxid kibocsájtást csökkentik, hiszen megújuló energiából, a nap energiájából állítják elő a villamosenergiát, kiváltva ezzel a hagyományos fosszilis és atomáramot, tehát semmiképpen sem nevezhetők környezetszennyezőnek.

A szövetség szerint jó befektetés a napelem, "mivel hazánkban is évi 10% a napelemes rendszerek hozama, annak ellenére, hogy az EU legmagasabb ÁFA kulcsa terheli mind a napelemeket, mind a villamosenergiát, és mégis a legalacsonyabb a villamosenergia tarifája". A drasztikus mértékű környezetvédelmi termékdíj a 35-55 ezer forint+ÁFA összegért megvásárolható napelem modulokra rakodik rá, ez tovább rontja az amúgy is hazánkban leghosszabb megtérülési időt.

Ennek az új termékdíjnak és a kiemelkedő ÁFA kulcsnak köszönhetően a határon túli vállalkozások kerülnek helyzeti előnybe, hiszen a termékdíj csak forgalomba hozót terheli, az ÁFA pedig minden környező országban jelentősen alacsonyabb. Egyre gyakrabban telepítenek szlovák cégek hazánkban napelemes rendszereket - teszik hozzá a közleményben. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
otthon, adó, napelem, termékdíj, napelem szövetség,