További családi kedvezmények jöhetnek 2016-ra

Pénzcentrum2014. december 9. 16:10

A családi adókedvezmény további emelkedését ígérte Orbán Viktor, emellett utalt arra is, hogy előfordulhat, 2016-tól csak a gazdag családoknak kell fizetni a gyerekek óvodai vagy iskolai ebédjéért. A miniszterelnök a Blikk Sztárchat című rovatában válaszolt az olvasók kérdésére, élőben. Ott érdeklődött egy olvasó afelől, vajon tervezi-e a kormány, hogy megemeli a családi pótlék összegét.

Orbán Viktor válasza:

A gyermekek után járó adókedvezményt fogjuk emelni 2016 januárjától, oly módon, hogy a két gyermek utáni kedvezményt növeljük. 2015. szeptember 1-jétől három éves kortól mindenkinek elérhető az óvoda. Az óvodai és az iskolai étkezésért 2016 januárjától csak a jómódú családoknak kell fizetniük. Ezzel pontot tettünk a gyermekszegénység végére Magyarországon. Mindennek persze előfeltétele, hogy a gazdaság 2015-ben és 16-ban is olyan jól teljesítsen, mint 2013-ban és 2014-ben.

Közétkeztetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a bölcsődébe, az óvodába, valamint az alap és a középfokú nappali rendszerű iskolába járó (gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák és speciális szakiskolák) gyermekek, tanulók száma 2013/2014. tanévben majdnem 1 millió 620 ezer fő volt. Ezen gyermekek mintegy 67 százaléka vette igénybe az intézményi étkezést. Az étkező gyermekek, tanulók 53 százaléka részesül valamilyen kedvezményes étkeztetésben 342 947 fő ingyenes, valamint 203 575 fő kedvezményes - 50 százalékos díj-kedvezmény - étkeztetésben. A hírek szerint ezt terjesztenék ki oly módon, hogy csak a tehetős szülőknek kelljen fizetniük.

Gyermekszegénység

Ennek ellenére az említett gyermekszegénység problémájának megoldása aligha ezen az intézkedésen múlik. Az UNICEF jelentésében található leírás szerint például a gyermekszegénység növekedését bemutató lista az anyagi szegénységet mutatja be, mely az anyagi jóllétet biztosító szolgáltatások és áruk vásárlásához szükséges források elérhetőségét méri. Így bár az, hogy a gyerekek meleg ételhez jutnak az oktatási intézményben kétségkívül javíthat közérzetükön, az azonban nem jelenthető ki, hogy ezzel pontot tettek volna a gyermekszegénység végére Magyarországon.

Az UNICEF friss jelentése szerint egyébként a feltárt időszakban, 2008 és 2012 között 3 százalékkal nőtt a gyermekszegénység Magyarországon, ez körülbelül 33 ezer fős növekedést jelent. Világszerte ebben az időszakban összesen 6,6 millió gyermek szegényedett el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Családi adókedvezmény 2015

A családi adókedvezmény feltételei már 2015-től is változnak, és Orbán bejelentése szerint 2016-tól további kedvezmények jöhetnek. 2015. január 1-jétől a két gyermekes családok gyermekei után járó adókedvezmény folyamatosan emelkedni fog, és az összeg várhatóan 4 év alatt eléri majd a 20-20 ezer forintos adókedvezményt. 

A miniszterelnök a sztárchaten a nyugdíjakról is beszélt, erről ide kattintva olvashatsz!

Címkék:
otthon, család, gyerek, Orbán, gyerekvállalás, emmi,