Rezsicsökkentés? Gyerekek százezreinek nem jut se wc, se fürdőszoba

Pénzcentrum2014. június 4. 11:15

Tovább mélyült 2013-ban az úgynevezett lakhatási szegénység Magyarországon. Bár a rezsicsökkentés és a lakhatási támogatás sok háztartást elért, ezek mégsem tudtak hatékony megoldást nyújtani a szegénységi problémákra - derül ki a Habitat for Humanity civil szervezet szerdán publikált jelentéséből.

Mint az a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a Habitat for Humanity jelentésének célja, hogy évről-évre beszámoljanak a lakhatási szegénység helyzetéről és megvizsgálják, hogy az adott év szakpolitikai fejleményei mennyiben járultak hozzá ennek csökkentéséhez.

A friss kutatás adatai szerint egyre nőnek a társadalom szélére sodródott csoportok, az elszigetelt telepeken élők, vagy a hajléktalanok lakhatási problémái. Emellett egyre többen élnek nem megfelelő lakáskörülmények között, vagy bizonytalan jogi helyzetű lakásokban. A problémák közül továbbra is megfizethetőségi problémák a legsúlyosabbak. 2013-ban a háztartások kiadásainak negyedét tették ki a lakásfenntartás költségei, ez csökkenést jelent tavalyhoz képest, főleg a rezsicsökkentésnek köszönhetően.

A lakások minősége folyamatosan javul, azonban még mindig 145 ezer háztartásban nincs vezetékes ivóvíz, több mint 1 millió háztartásban nincs szennyvízelvezetés. A gyerekes családokat nagyobb mértékben sújtják a lakhatási problémák: több mint 170 ezer gyerek él olyan lakásban, ahol nincs bent wc, és közel 136 ezer gyerek otthonában nincs zuhany, vagy fürdőkád. A gyerekek harmada, (közel 620 ezer) pedig olyan lakásban él, ahol beázik a tető, penészesek a falak. Ez komoly egészségügyi problémákat is jelent számukra.

A Habitat for Humanity szakértői úgy látják, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban az a fő probléma, hogy nem feltétlenül ér el mindenkit. Például azt, akinek a hátralékfizetési problémái miatt már kikapcsolták a gázt. Azokat sem, akik valamilyen más módon fűtenek akár, például gázpalackkal, vagy fával. Így, csak az alternatív fűtési megoldások miatt - becsléseik szerint - mintegy 900 ezer háztartást egyáltalán nem érint a közüzemi díjak csökkentése. Vincze Zsuzsa szakpolitikai menedzser szerint "Magyarországon másfél millió ember él lakhatási szegénységben, valójában őket kellene megsegíteni támogatásokkal, de a rezsicsökkentés azokat is segíti, akik nem feltétlenül szorulnak erre rá. Ugyanúgy ahogy a devizahitelesek felülről jövő megsegítése sem feltétlenül jó intézkedés, hiszen sokan azért nem törlesztették rendesen a hitelüket, mert vártak a mentőcsomagra."

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szekér András, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója szerint azért nem történt számottevő változás 2013-ban a lakhatási szegénység területén, mert a szakpolitikai intézkedések nem nyújtottak hatékony megoldást. De "a sok probléma mellett sok lehetőség is rejlik a jelenlegi helyzetben." A szociális bérlakásrendszerrel megoldható lenne, hogy lakhatáshoz jusson az a 300 ezer család, akik most fedél nélkül élnek. Magyarországon 4,4 millió lakás van, és csak 4,1 millió háztartás. Azaz 383 ezer lakás áll üresen. Mint azt Szekér András a Pénzcentrum.hu kérdésére elmondta, egyre több nagy szeretetszolgálat, alapítvány érdeklődik ezen lehetőség iránt, és az ő anyagi támogatásukkal megoldható lenne, hogy a bérbeadók a szociális lakásügynökséggel szerződve kiadják az arra rászorulóknak lakásaikat. Így ugyan akár a piaci árnál 20 százalékkal olcsóbban kerülne bérbeadásra az ingatlan. Ugyanakkor hosszú távra, az állagmegőrzés biztosításával történne ez, ennek biztosításáért az ügynökség felelne. 

Címkék:
lakás, rezsicsökkentés, szociális bérlakás,