Hitelpara: 6 millió forintot vesz fel egy átlag magyar

Pénzcentrum2014. április 24. 13:34

A tavaly elindult otthonteremtő hitelezés nem robbantotta be az ingatlanpiacot az első pillanatban, de egy óvatos, lassú emelkedés már látszik.

A Duna House ingatlanközvetítő adatai szerint lassú ütemben nő a hitelből vásárlók aránya, még ha az országrészeket vizsgálva nem is egyforma meredekséggel. Összességében a hálózat értékesítési adatai alapján, amíg szeptemberben a Magyarországon megvásárolt ingatlanok 25 százalékát vették hitelfelvétellel kombinálva, addig lassú emelkedéssel ez arány februárban és márciusban valamivel 30 százalék fölé kúszott.

Ha ezt az adatot országrészekre bontjuk, sokkal érdekesebb a kép. A fővárosban ugyanis nincs ilyen trend a vizsgált időszakban, vagyis tavaly szeptembertől vizsgálva nagyjából állandó az arány 25 százalék körül. Budapesten tehát a vevők háromnegyede stabilan készpénzes vásárló. Nyugat-Magyarországon már mérhető az emelkedés, itt 25 százalékról 30 százalék fölé ment a hitelesek aránya, de a legnagyobb emelkedés Kelet-Magyarországon mérhető. Ezen a területen meredek a trend, 2013 szeptemberében 30 százalék körüli volt az érték, amely mostanra szinte elérte az 50 százalékot.

Nő továbbá a felvett hitelek átlagösszege is, miközben a DH árindexe nem mutatott emelkedést az elmúlt fél évben, vagyis a lakásárak stagnálnak. Tavaly szeptemberben a folyósított lakáshitelek országos átlaga 5,4 millió forint volt, ez az év végére megközelítette az 5,8-at, idén márciusban pedig nem sokkal, de átlépte a 6 milliót.

Az ingatlanközvetítő korábban közölt emelkedő tranzakciós és keresleti növekedésről szóló beszámolója mellett ezek az adatok is egy éledező ingatlanpiacot sejtetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
lakáshitel, lakás, ingatlan,