A következő rezsicsökkentésről beszélt Orbán

Pénzcentrum2014. március 18. 17:02

A kormányfő a PécsMa portálnak adott interjút. Ebben emlékeztetett, hogy a kormány mennyi mindent vett állami tulajdonban az elmúlt időszakban, és elárulta, hogy miként készítik elő az újabb rezsicsökkentést.

Orbán Viktor az interjúban előrevetített egy újabb rezsicsökkentést is, amelynek eszköze egy új, nonprofit energiaszolgáltató lenne. A kormányfő az elmúlt időszakban már több alkalommal is beszélt az új vállalat létrehozásáról, de most először elárulta, hogy milyen néven tervezik létrehozni az állami közműszolgáltatót.

Nem sokára lesz Magyarországon egy új vállalat, amit mi csak úgy hívunk, hogy "Első Magyar Közszolgáltató Vállalat", aminek az lesz a dolga, hogy úgy adjon az embereknek energiát - háztartásoknak és a vállalkozásoknak is, hogy nem akar ezzel profitra szert tenni. Ezzel szeretnénk - a 3. rezsicsökkentés után - egy újabb komoly árzuhanást elérni - mondta a lapnak a kormányfő.

A Portfolio.hu elemzői véleménye emlékeztet arra, hogy a kormány az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a közműszolgáltatások állami tulajdonba vételére, és a nagykereskedelmi pozíciók megszerzését követően most már a lakosságot is elérő szolgáltatások irányába halad.

A kabinet dolgozik egy nonprofit-közműszolgáltatási jogszabályon is, amelynek célja az lenne, hogy a szolgáltatók tulajdonosai ne vehessenek ki osztalékot a közművállalatokból. Itt felmerülhet kérdésként, hogy a kormány már arra készül, hogy a Első Magyar Közszolgáltató Vállalatba illessze be, az így az országot elhagyó magántársaságok eszközeit, vagy idő közben úgy látták, hogy egy ilyen jogszabályt nehéz lenne végigvinni, és ezért az új állami szolgáltatón keresztül próbálják meg kiszorítani a jelenleg piacon lévő cégeket az energiapiacról.

Címkék:
energia, rezsi, Orbán, rezsicsökkentés,