Pénzcentrum • 2012. július 16. 14:33
Két csaló több százezer dollárt keresett azzal, hogy New York kedvelt nyaralótelepülésén béreltek ki házakat, majd a gyanútlan tulajdonosok tudta nélkül bulihelyszínnek kiadták azokat tinédzsereknek, akik több esetben tízezer dolláros károkat okoztak a bulizásokkal.
A hatóságok és a felháborodott tulajdonosok szerint a Lee Hnetinka és Leslie Jennemann ingatlanügynök által alkotott csapat több házat is bérbe vett Hamptonban azzal a céllal, hogy továbbadják azokat bulizó fiataloknak.
A New York Post cikke szerint a 64 éves Lucy Sachs East Hampton-ban lévő házát adta ki Hnetinkának 30 000 dollártért egy hónapra. Nem sokkal később a tulajdonost a szomszéd felhívta június 8-án azzal, hogy egy partibusz érkezett Sachs házához az éjszaka közepén. Egy másik hamptoni tulajdonos, Eli Braha akkor kezdett gyanakodni, amikor a kertész felhívta és megemlítette neki a kertben felhalmozódott sok szemét és a legalább harminc felfújható matracot. A bulizó fiatalok 10 000 dolláros kárt okoztak Braha házában.
Később kiderült, hogy a csalók 355 dollárt kértek el személyenként a bulizóktól három napra. Tiffany Scarlato, Southampton város ügyésze úgy becsülte, hogy a páros 60-80 ezer dollárt keresett egy hétvége alatt, és legalább tíz ingatlan béreltek ki összesen.
Jennemann és Hnetinka többszörös törvénysértés vádjával állhatnak bíróság elé, ráadásul több ingatlantulajdonos is polgári peres eljárást indított ellenük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)