Két hónap múlva már ingatlanokat vehet az eszközkezelő

Pénzcentrum2012. január 8. 12:07

Január közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam.

Az utóbbi két hétben körülbelül nyolcszázan hívták a Nemzeti Eszközkezelő információs vonalát. Ternyák Edit szóvivő a Kossuth Rádiónak elmondta: az érdeklődők körülbelül negyede Budapestről telefonál, de sok hívás érkezik Pest megyéből, Borsodból, Szabolcsból és Hajdú-Biharból.

Az emberek a legtöbbször a feltételekről érdeklődnek, hogy beleférnek-e abba a programba, hogy ingatlanjukat az állam megveszi, de ők ott maradhatnak bérlőként a lakásban. A fizetni már nem tudó, de szociálisan rászoruló emberek számára lehet ez megoldás, akiknek a rászorultságot igazolniuk kell.

Fontos változás lehet a korábbiakhoz képest, hogy a Bankszövetség javaslatára már az egy gyermekesek is esélyesek - de erről még jogszabályt kell módosítani, hiszen az aktuálisban még két gyerek szerepel. A bankok a leveleket arról, hogy az ingatlant állami értékesítésre felajánlják, január 15-től kezdődően küldik ki.

A szóvivő szerint a programban résztvevő első családok ügye márciusra fejeződhet be.

Címkék: