Többet fizethetnek a budapesti távhősök

Pénzcentrum2011. április 13. 13:54

A budapesti távhősök érezhetik meg először a kormány erőmű-támogatásokat átalakító intézkedését. A kötelező átvételi rendszer (KÁT) változásai nyomán ugyanis megszűnik az az árkedvezmény, amit az elmúlt években a Budapesti Erőmű adott a Főtávnak, ezen keresztül pedig 220 ezer fogyasztóknak - számol be az Index.



"Az erőmű a KÁT-rendszernek köszönhetően 26 hónapon keresztül 200 Ft/GJ kedvezményt nyújtott lakásonként, ez a több mint két év alatt átlagosan eddig 17-20 ezer forint megtakarítást jelentett a fogyasztóknak. Ez a kedvezmény most megszűnik, átlagosan havonta 600 forinttal lesz több a számlán" - mondta György István Budapest fideszes alpolgármestere az Indexnek.

A kötelező átvételi rendszerben (KÁT) nyújtott támogatás mértéke januártól változott meg, aminek alapján a kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművek 15 százalékkal kevesebb támogatást kapnak, cserébe olyan erőművek is a rendszerben maradhattak, amelyek a korábbi szabályozás értelmében elestek volna a hőárak stabilan tartása miatt fontos támogatástól.

A Budapesti Erőművet a változás különösen rosszul érintette, hiszen eredetileg is a támogatotti körben maradt volna, csak nagyobb támogatás mellett. Így amikor csökkent a támogatás mértéke, az erőmű bejelentette, hogy megszünteti a korábban nyújtott támogatást.

A KÁT-os támogatások mértéke egyébként Budapesten külön tételként jelent meg a budapesti távhőszámlákon, így a fogyasztó is ellenőrizhette, hogy mekkora kedvezményt kap ennek köszönhetően. A rendszer ebben a formájában mindenesetre nyártól végleg megszűnik, a helyébe - a tervek szerint októbertől - egy hőalapú támogatási rendszer lép, ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek. György István az Index kérdésére elmondta, a kormány jelenleg is dolgozik az erőmű-támogatások új rendszerén, és nem kizárt, hogy a kedvezmény idővel visszatér a lakossági távhőárakba.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alpolgármester emlékeztetett, a kormány március végi szinten befagyasztotta a távhőárakat, ez azonban a mostani emelést még lehetővé teszi, hiszen egy korábbi állapot árait tükrözi.

Címkék: