Pont kerülhet az orvosi igazolások körüli mizériára: rengeteg magyart érintene a döntés

Pénzcentrum/InfoRádió2024. február 26. 08:44

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és a Kréta összekapcsolásával véget érhetne az orvosi igazolások korszaka az iskolákban – írja az Infostart.

"Régi probléma, hogy az iskolák minden esetben orvosi igazolást várnak el a hiányzó diákoktól" – mondta az InfoRádióban a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Havasi Katalin szerint erre viszont orvosi szempontból nem sok szükség van, hiszen a szülő felelős azért, hogy a gyermekéről megállapítsa, jól vagy rosszul van, illetve hogy orvoshoz vagy iskolába viszi.

Megoldást jelenthetne az igazolási dilemmára, ha az EESZT-be fölkerül a jövőben az az információ, hogy a gyermek megjelent az orvosánál, és ő úgy találta, hogy például vírusfertőzése van, amiből öt napon belül meg fog gyógyulni, akkor ez automatikusan megjelenne a Kréta felületén is, így a gyermek iskolájában az osztályfőnök és iskolaigazgató meg tudja tekinteni ezt. Havasi Katalin szerint ezzel le lehetne zárni az orvosi igazolások problémáját.

Az EESZT és a Kréta összekapcsolásának további előnye lenne, hogy egy tartósabb betegség esetén látná a tanár, hogy az orvos visszarendelte a gyereket és meghosszabbította a gyógykezelését

- tette hozzá. Ezzel a módszerrel egyébként követhető lenne a pedagógus számára az is, hogy a gyerek az "iskola mellé ment", vagy valóban betegség miatt hiányzott.

Címkék:
egészség, iskola, oktatás, orvosi kezelés,