Egyre több gyerek kezdi később az iskolát Magyarországon: a rendszer megengedi, de mi lesz ebből?

Pénzcentrum2024. február 23. 11:15

Évről évre több hatéves gyereknél kérik, hogy ne kelljen elkezdenie az iskolát, és a kérelmek jó részét jóvá is hagyják.

Ebben az évben 23 ezernél több hatéves, még óvodába járó kisgyermek esetében kérték, hogy ne kelljen szeptemberben elkezdenie az iskolát - írja a Népszava. A lap az Oktatási Hivataltól megtudta azt is, hogy a kérelmek többségét el is fogadták - vagyis lehet, hogy teljesen értelmetlen volt szigorítani a rendszeren.

Azt is hozzáteszik, hogy a hasonló kérelmek száma évről évre emelkedik. 2021-ben 16 ezer, 2022-ben 21 ezer, tavaly pedig 22,7 ezer ilyen kérelmet adtak be. A kormány még 2019-ben változtatott a hatéves kortól kötelező iskolakezdés, valamint az iskolaérettség megállapításának szabályain, ezek a módosítások 2020 januárjában léptek életbe. Az óvodapedagógusok és a szülők azóta nem dönthetnek arról, hogy egy hatéves kisgyermek érett-e az iskolára, vagy jobb lenne számára, ha egy évet még óvodában maradna - a kérelem után egy szakértői bizottság dönt erről.

Címkék:
gyerekek, iskola, oktatás, általános iskola, iskolakezdés, rendszer, kisgyermek, kisgyerek,