Komoly bérfeszültséget okoznak az új pedagúgusbérek: alig számít a pályán eltöltött idő

Népszava2024. február 5. 09:45

A pedagógusok között sokaknak könnyebbséget jelenthet a mostani bérrendezés, ugyanakkor fájlalják, hogy nem tájékoztatták őket részletekbe menően és az előkészítésbe sem vonták be őket.  

A kormány átlagosan 32,2 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak, ám ez nem konkrétan a pedagógusbérekre, hanem a fenntartók rendelkezésére álló bértömegre vonatkozott, amit a fizetésekre fordíthatnak.

A megemelt béreket tartalmazó szerződéseket január 30-áig kapták meg, vagyis csak hónap végén derült ki, mennyi pénzért dolgoztak január eleje óta - írja a Népszava.

Az életkor és a pályán eltöltött évek már kevésbé játszanak szerepet, alig van különbség a pályakezdő és a több éve tanító kollégák alapilletménye között. Vagy itt van például az is, hogy több pénzt kap az a testnevelőtanár, akinek egyetemi diplomája van, mint az, aki főiskolai végzettséggel rendelkezik, miközben ugyanazt a munkát végzik. A pluszmunkák díjazása sem lesz egységes, úgy tűnik, ez is a tankerületektől függ majd, de mi ebbe sem látunk bele

 – mondta el egy iskolaigazgató a lapnak.

Címkék:
bérfeszültség,