Egyre nagyobb a baj az iskolákban: már felsősöket is oktathatnak az alsós tanítók, óvónőnek szinte bárki elmehet

Pénzcentrum2024. január 12. 09:40

Alsós tanító is beosztható egészen nyolcadikig az iskolákban, a rendeletet ezért át kellett írni.

Az alsós tanítók már nyolcadik osztályig beoszthatók az osztályokba, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni - ezt a Népszava szúrta ki egy idén januárban életbe lépett rendeletben.

A Belügyminisztérium által a lapnak küldött válaszan az szerepelt, hogy a tanítók eddig is jogszerűen taníthattak az 5. és a 6. évfolyamokon, az új szabályozás csak kibővítette ezt a lehetőséget. A lap azonban emlékeztet, hogy a hivatkozott rendeletben az is szerepelt, hogy felsőbb évfolyamokon egy adott tantárgyat csak “a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett” tanító taníthat - ami a szaktárgyak oktatsát kizárja a tanítók esetében, de ezt a részt kivették a rendelet most hatályos szövegéből.

A közoktatást sújtó komoly tanárhiánnyal a Pénzcentrum többször is foglalkozott. Tegnapi cikkünkben körbejártuk, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiataloknak a tanárképzést, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címkék:
gyerekek, oktatás, tanítás, közoktatás, rendelet, tanító,