Megjelent a friss rangsor: ezek Magyarország legjobb egyetemei

Pénzcentrum2024. január 3. 09:30

Megjelent a HVG Diploma 2024-es kiadványának teljes összesített egyetemi rangsora. Az élről a jelek szerint letaszíthatatlan az ELTE.

Megjelent a 2024-es HVG Diploma felsőoktatási rangsor, aminek az élén az idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett. A második helyen azonban az Eduline megfigyelése szerint már volt változás, ugyanis a tavalyi Szegedi Tudományegyetemet idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem váltotta, illetve javított a Debreceni Egyetem is a tavalyi negyedik helyezésén. Idén a bronzérmet sikerült megszereznie magának.

A rangsorba az eddigiekhez hasonlóan idén is 25 magyar felsőoktatási intézmény került be. Ennek oka, hogy nem rangsorolják a kisebb, dominánsan művészeti képzéseket nyújtó egyetemeket, illetve a hitéleti képzéseket sem, valamint azok az intézmények sem kerülnek fel a rangsorba, ahol az oktatói létszám nem éri el a 25, míg a hallhatói létszám az 500 főt.

A teljes lista a következő:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
  3. Debreceni Egyetem (DE)
  4. Semmelweis Egyetem (SE)
  5. Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
  6. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)
  7. Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és Pécsi Tudományegyetem (PTE)
  8. Budapesti Corvinus Egyetem (CORVINUS)
  9. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)
  10. Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)
  11. Pannnon Egyetem (PE)
  12. Miskolci Egyetem (ME)
  13. Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
  14. Óbudai Egyetem (OE)
  15. Széchenyi István Egyetem (SZE)
  16. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) és Soproni Egyetem (SE)
  17. Állatorvostudományi Egyetem (ATE)
  18. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (MTSE)
  19. Kodolányi János Egyetem (KJE)
  20. Neumann János Egyetem (NJE)
  21. Nyíregyházi Egyetem (NYE)
  22. Dunaújvárosi Egyetem (DUE)
  23. Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)
Címkék:
Budapest, egyetem, oktatás, diploma, elte, magyar, rangsor, egyetemek, műszaki, egyetem főiskola, hvg,