Egyre nagyobb a baj a magyar oktatási rendszerben: borzalmas következményei lettek a lazításnak

Pénzcentrum2023. december 13. 08:52

A közoktatási tankötelezettségi korhatár csökkentésével emelkedhetett a tinédzserkori terhességek és abortuszok száma is – derült ki A kötelező iskolalátogatási korhatár csökkentésének munkapiaci és gyermekvállalási hatásai című tanulmányából.

Sokan estek ki a közoktatásból a tankötelezettségi korhatár csökkentésével, de kevesen tudtak közülük elhelyezkedni a munkaerőpiacon – derül ki Adamecz Anna, Prinz Dániel és Szabó-Morvai Ágnes A kötelező iskolalátogatási korhatár csökkentésének munkapiaci és gyermekvállalási hatásai című tanulmányából, melyet a Telex szemlézett. Eszerint Magyarországon 2012-ben csökkentették 18-ról 16 évre a tankötelezettség korhatárát, ami az elmúlt több mint tíz évben nemcsak az iskolákon belül okozott változásokat, hanem társadalmi szinten is.

A kutatás készítői megnézték, hogy a változások hatálybalépése után hogyan változott az iskolarendszert elhagyók aránya. A lemorzsolódást 2009–2011, valamint 2012–2013 között vizsgálták.

Azoknál, akikre már vonatkozott az alacsonyabb tankötelezettségi korhatár, statisztikailag megnőtt a lemorzsolódás esélye (69 százalékkal), a közfoglalkoztatásba kerülés esélye (97 százalékkal) és a NEET státuszba kerülés valószínűsége (63 százalékkal). A NEET státuszú fiatalok azok, akik mind a közoktatásból, mind a munkaerőpiacról kiestek. A korhatárcsökkentés a lányoknál 66, a fiúknál 72 százalékkal növelte a lemorzsolódás valószínűségét.

Azok, akik elhelyezkedtek, átlagosan 3,5 hónapig maradtak az állásukban. De a munkavállalók több mint fele olyan helyen kezdett el dolgozni, ahol nem volt szükség semmilyen szakképesítésre, mint például takarító, kukás vagy rakodómunkás. Az iskolát elhagyó fiatalok közül többen helyezkedtek el közmunkásként. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tanulmányból végül kiderült az is, hogy 2011 és 2016 között az iskolai lemorzsolódás aránya a roma fiatalok esetében különösen megnőtt. 2011 és 2016 között mélyebb lett a szakadék a nem roma és a magukat első- vagy másodsorban romának mondó fiatalok között. Előbbieknél kevesebb mint 4, utóbbiaknál közel 20 százalékponttal csökkent az oktatásban részt vevő (vagy már végzett) 17 évesek aránya. 2016-ban a nem romák 8, a romák 42 százaléka nem járt iskolába ebben az életkorban.

Címkék:
oktatás, munkaerőpiac, tankötelezettség, közoktatás, fiatalok, korhatár, lemorzsolódás,