Ismét borzalmasan leszerepelt Magyarország: lehangoló az iskolai PISA-tesztek eredménye

Pénzcentrum2023. december 5. 13:31

A 15 éves magyar diákok még soha nem teljesítették olyan rosszul a matematikai tesztet, mint a tavalyi vizsgálatnál. A felmérés másik két tudásterülete közül a szövegértésnél is romlott a hazai tanulók teljesítménye, az eddigi második legrosszabb eredményt érték el - írja a Portfolio.

A vizsgált három tudásterület közül kettőnél, a matematikánál és a szövegértésnél visszaesett, míg a természettudományoknál javult a 15 éves magyar diákok teljesítménye 2018-hoz képest – derült ki a 2022-ben felvett PISA-felmérés eredményeiből, amelyet ma tett közzé a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

A 2000-ben elindított PISA-teszteket háromévente veszik fel a fejlett gazdaságokat tömörítő OECD tagállamaiban, azonban 2018 után a Covid miatt nem 2021-ben, hanem tavaly mérték fel a 15 éves diákok tudását.

A tavalyi teszten a magyar diákok matematikából 473 pontot értek el, ami 8 ponttal maradt el a 2018-as felmérés eredményétől. A friss adat egyben azt is jelenti, hogy a matematikai mérések 2003-as elindítása óta még sosem volt ilyen alacsony a matematikai tesztek átlag pontszáma a magyar diákok körében.

Címkék:
oktatás, magyarország, felmérés, oecd, diákok, eredmények, magyar, pisa, friss,