Brutális mennyiség: ilyen súlyt cipelnek nap mint nap a magyar gyerekek az iskolába

Pénzcentrum2023. október 6. 09:45

Egy édesanya a közösségi médiában küldte el az Eduline-nak, hogy gyeremeke iskolatáskája 8,6 kg. A táska ráaásul úgy nyom közel 9 kg-mot, hogy csak a kötelező napi tankönyveket tartalmazza. Ezután az oldal a közösségi médiában szavazást indított, és a legtöbb szülő 6-9 kg közzé írta gyermeke táskáját. 

Több szülő kiakadást fejezte ki az interneten, amikor az egyik édesanya elküldte az eduline-nak, hogy gyermeke iskolatáskája, csak tankönyvekkel 8,6 kg-mot nyomott. Ezután többen elkezdték mérlegelni a iskolások táskáját, és a legtöbben a 6 és 9 kg közzé mérték a hátizsákot. 

A problémát ezen felül még az is nehezíti, hogy a tankönyvek mellett sok egyéb más eszközt is visznek magukkal a gyerekek. A képet posztoló édesanya például hozzátette, hogy 

Ebben a 8,6 kilós táskában csak tankönyvek, munkafüzetek és füzetek vannak. Nincs a mérlegen sem a tornazsák, sem a hangszeres- és szolfézs felszerelés, sem pedig az edzéscucc.

- írta az aggódó édesanya. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A probléma egyébként nem új keletű. Még 2013-ban Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt. Az egészségügyi szakmai állásfoglalás szerint a gyermekek iskolatáskája nem haladhatja meg gyermek testtömegének 10 százalékát, tehát egy 36 kg-mos gyermek maximum 3,6 kg tömegű táskást cipelhetne, de az eduline által folytatott gyors közvélemény jól mutatja, hogy ez a feltétel nem teljesül. 

A nehéz iskolatáskák következménye a serdülőkorban megjelenő hátfájdalom, ugyanis ha egy fiatal túl nehéz táskát cipel, akkor megváltozik a törzs hajlási szöge, amely befolyásolja a járást és az általános stabilitást. A probléma megoldására elsősorban az jelentene megoldást, ha a gyerekek bent hagyhatnák az iskolában azokat a könyveket, amelyek nem szükségesek nekik házi feladathoz. Azonban sok iskolában nincsenek erre polcok, vagy szekrények. Az idősebb diákok elmondása szerint jellemzően a padba bepakolva van lehetőség tárolni a teremben a könyveket. 

Címkék:
gyerekek, iskola, oktatás, tankönyv, zene, úszás, iskolatáska, edzés, táska, súly,