Felháborító, miért bántják a legtöbb magyar gyereket az iskolában: komoly fellépést sürgetnek

Pénzcentrum2023. október 5. 20:14

Minden ötödik gyerek válik iskolai zaklatás áldozatává, a korpával küzdők pedig különösen kitettek az erőszak ezen fajtájának. A Head&Shoulders és a Hintalovon Alapítvány ezért most közösen tesznek a probléma ellen.

Minden ötödik tinédzser iskolai zaklatás áldozata – derül ki a P&G által kezdeményezett, 2020-ban végzett nemzetközi tanulmányból. Eszerint a korpával küzdő tinédzserek kétszer nagyobb valószínűséggel válnak célponttá a közösségekben. A korpásodás szorongást, gátlásokat és stresszt vált ki belőlük, valamint hatással van a baráti kapcsolataikra és az önértékelésükre is. Emellett olyan tevékenységektől is visszahúzódnak, amit egyébként szívesen végeznének. A korpásodás ugyanakkor egy teljesen normális bőrállapot, amely minden második embert érint, és kezelhető is. Mégis, mint sok más dolog, a tévhitek és a megbélyegzés miatt az érintettek zaklatás forrásává válhatnak, ami iskolai környezetben egész életen át tartó hatással lehet a mentális egészségre.

A Head&Shoulders éppen ezért idén összefogott a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK programjával az iskolai bántalmazás megelőzése érdekében. A márka a tavaszi első sikeres program eredményeként közel 2,5 millió forintot adományozott az Alapítványnak, szeptemberben pedig elindítja #nemfélvállról kampányát, melynek keretében további 6 millió forinttal segíti a Hintalovon Alapítvány munkáját.

“Hisszük, hogy az iskolai zaklatás és bántalmazás elleni küzdelem rendkívül fontos a gyermekek és környezetük jóllétének megteremtéséhez. Bízunk benne, hogy új programunkkal hasznos támogatást tudunk nyújtani a Hintalovon Alapítványnak, és saját erőforrásainkat és csatornáinkat is a megbélyegzés leküzdésére, valamint az oktatás, a tudatosság és a társadalom változásának ösztönzésére szeretnénk használni” – mondta Helene Graffner, a Head&Shoulders európai kommunikációs igazgatója.

Stáhly Kata, a NEMECSEK Program szakmai vezetője állítja, hogy az iskolai bántalmazás komoly gond, amely akár hosszútávon is befolyásolhatja, vagy meghatározhatja egy gyermek életét. Sokszor úgy tűnhet, hogy az csak néhány gyermek problémája, de valójában ilyen esetekben az egész közösség sérülhet. A felismerést és kezelést nagyban nehezíti, hogy ugyan az iskolában a szemünk előtt történik, sokszor mégsem látjuk. Az Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának fókuszában a megelőzés áll, hiszen nagyon sokat tehetünk az iskolai bántalmazás ellen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

“Programunk a különböző gyerekekkel foglalkozó szervezetek - például óvodák, iskolák, sportegyesületek - biztonságos működését segíti. Egyrészt támogatást nyújtunk az adott intézménynek a saját gyerekvédelmi útmutatója elkészítésében, másrészt képzéseket, tréningeket, workshopokat tartunk a gyerekeket körülvevő felnőtteknek, hogy felkészültebbek és kompetensebbek legyenek a bántalmazás témakörében. Emellett rendszeresen készítünk online segédanyagokat, plakátokat, e-mail-kurzusokat a pedagógusoknak és a szülőknek” – nyilatkozza Vásárhelyi-Kiss Barbara, a NEMECSEK Program kommunikációs- és projektvezetője. Hozzátette, a Head & Shoulders kampányának köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy felhívják a figyelmet a bántalmazás megelőzésének fontosságára. Ezáltal még több szülőt, szakember válik érhetővé a témában.

Címlapi kép: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Címkék:
iskola, oktatás, alapítvány, iskolakezdés, program, zaklatás, bántalmazás,