Már ezt is a Klebelsberg Központ döntené el az iskolák helyett: súlyos pénzek sorsa forog kockán

Népszava2023. október 4. 09:50

Az idei tanévtől már nem az oktatási intézmények vezetői, hanem elsősorban az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK) dönt a tankerületi fenntartású iskoláknak szánt magánadományok elfogadásáról, egyes esetekben pedig azok felhasználásáról is – derült ki egy belügyminisztériumi (BM) utasításból, amely a szaktárca alá tartozó szervek és intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjét szabályozza. Az utasítást még nyáron hirdették ki a Hivatalos Értesítőben és június 25-én lépett hatályba, írja a Népszava. Bruttó kétmillió forint feletti adományok esetén mindenképpen a központ dönt.

Az új szabályok értelmében a tankerületi fenntartásában lévő köznevelési intézményeknek és a tankerületi központoknak szánt adományokról bruttó kétmillió forint érték alatt a tankerületi központok igazgatói dönthetnek, kivéve, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. Ha az adomány értéke meghaladja a bruttó kétmillió forintot, továbbá ha az adományozó például természetes személy vagy civil szervezet, az adomány elfogadásáról a KK elnöke, Hajnal Gabriella dönt - írja a lap. A felsorolt adományozók esetében mindegy, milyen értékű az adomány, minden esetben a KK elnöke jogosult dönteni annak elfogadásáról. Az adomány lehet forgalomképes ingatlan, ingó dolog, pénzösszeg, szolgáltatás, munkavégzés, vagy egyéb kedvezmény, támogatás, juttatás vagy ajándék.

A Klebelsberg Központ arra a kérdésre, milyen szempontok alapján döntenek az adományok elfogadásáról vagy elutasításáról, azt írta: a döntés előtt a tankerületi központokkal együtt megvizsgálják az adományozó által megjelölt célok teljesíthetőségét és következményeit, az adomány működési feltételeinek meglétét, az adomány műszaki állapotát, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát. Hozzátették: a BM utasítás arra nem ad lehetőséget, hogy az adomány más intézményhez kerüljön, mint ahová az adományozó szánta.

"Ha az adomány célját, rendeltetését – ez tipikusan a pénzbeli adományok esetében fordul elő – az adományozó nem jelöli meg, úgy annak felhasználásáról, a kedvezményezett szerv gazdasági, pénzügyi vezetője javaslatainak figyelembevételével, az adomány elfogadására jogosult személy dönt" – tették hozzá. Ez alapján, ha például egy magánszemély úgy adományoz pénzösszeget egy iskolának, hogy nem mondja meg, pontosan milyen célból adja a pénzt, nemcsak annak elfogadásáról, hanem a felhasználásáról is a KK dönt az iskolavezetés helyett - írja a lap.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint azzal, hogy az adományozási szándékot az iskoláknak be kell jelenteniük a tankerületeknek és a KK-nak, ráadásul nem is dönthetnek saját hatáskörben azok elfogadásáról, a BM az állam mindenre kiterjedő kontrollját akarja erősíteni. Továbbá szerinte ez egy újabb lépés abba az irányba, hogy csorbítsák az iskolaigazgatók döntési jogait. Mindemellett a PSZ elnöke azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az adományozási szabályok szigorításával a civil szervezetek és az állami iskolák kapcsolatát is jobban lehet majd ellenőrizni.

FRISSÍTÉS (16.52): A Klebelsberg Központ közleményben reagált a hírekre, ezt most mi is közöljük.

A hatályos jogszabályok alapján a Klebelsberg Központ középirányító szervként felügyeli a tankerületi központok működését. A belügyminiszter irányítása, felügyelete alatt álló szervek és intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 16/2023. (VI. 9.) BM utasításban (a továbbiakban: BM utasítás) foglaltak betartása mellett a Klebelsberg Központ azt a célt tartja szem előtt, hogy a tankerületi központok, illetve az általuk fenntartott köznevelési intézmények részére a felajánlott adományok az adományozók által megjelölt célokra legyenek felhasználva - írják.

A tankerületi központok fenntartásában lévő köznevelési intézmények és a tankerületi központok részére felajánlott adományokról a Klebelsberg Központ elnöke jogosult dönteni bruttó 2 millió forintot meghaladó értékű adomány esetén.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A BM utasításban foglaltak figyelembevétele mellett azonban, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság, az adomány értéke a jóváhagyás szempontjából nem releváns.

Az adomány elfogadásáról szóló döntés meghozatala előtt – a hivatkozott BM utasítás alapján – a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok megvizsgálják az adományozó által megjelölt célok teljesíthetőségét és következményeit, az adomány működtetési feltételeinek meglétét, az adomány műszaki állapotát, és az adomány rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát. A köznevelési intézmények esetében a kedvezményezett mindig a fenntartó, azaz a tankerületi központ, azonban ki kell emelni, hogy a hivatkozott BM utasítás arra nem ad lehetőséget, hogy az adomány más intézményhez kerüljön, mint ahová azt az adományozó szánta, továbbá az adomány arra használható fel, amely célra vagy rendeltetésre az adományozó szánta.

Összességében elmondható, hogy a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok a jogszabályok és a BM utasítás alapján járnak el minden esetben, a kedvezményezett véleményét alapul véve, a Klebelsberg Központ jóváhagyja az adományok elfogadását a lehető legrövidebb idő alatt. Az elmúlt időszakban a Klebelsberg Központ egyetlen jogszerű megkeresést/felajánlást sem utasított el.

Címkék:
pénz, iskola, oktatás, adomány, suli, közoktatás, nevelés, köznevelés, központ, adományozás, klebelsberg központ,