Hiába lehet minden, elúszhat Magyarország mellett az Erasmus: ezt nagyon sok diák bánhatja

Pénzcentrum2023. szeptember 6. 09:28

Egyáltalán nem biztos, hogy lesz megoldás magyar Erasmus-ügyben – írja a Telex.

A szabályok szabályok, ezeket be kell tartanunk, és nem ígérhetem, hogy elvégezzem azt, amit a magyar államnak kell megtennie” - mondta el az Erasmus-ügyről Iliana Ivanova. A bolgár politikust nyáron jelölték, hogy az Európai Bizottságban az oktatásért, kutatásért, innovációért, kultúráért és ifjúságügyért feleljen – írja a portál.

Ivanova egy friss meghallgatásán azt mondta, tisztában van a problémákkal, a holtponttal és a haladás hiányával is.Azt is mondta, ha megszavazzák a posztra ő inkább a megoldás és nem a probléma része kíván lenni. Viszont a portál információ szerint Ivanova kitért arra is, nem meri száz százalékra venni, hogy megoldásra juthatnak az ügyben.

Címkék:
oktatás, felsőoktatás, európai bizottság, erasmus, erasmus+, vita,