Fontos bejelentés jön a magyar családok számára: erre kell már a héten számítani

Pénzcentrum2023. augusztus 21. 11:30

Törvénymódosítás szabta át a tanév rendjének kereteit, de ezen a héten már ismert lesz a tanév pontos rendje.

Ezen a héten jelenik meg a 2023/2024-es tanév pontos rendje - ezt ma jelentette be Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár.

Mint elmondta, azért ilyen későn, csak egy héttel az iskolakezdés előtt hozzák nyilvánosságra, mert egy júniusi törvénymódosítás a tanév rendjének a kereteit változtatta meg, így bizonyos áthangolásokra volt szükség.

A héten meg fog jelenni a rendelet, és mindenki be tudja ütemezni a tanév során elvégzendő feladatokat. Semmiféle meglepetés nem ér senkit, a törvényben rögzítettek szerint szeptember 1-jén mindenképpen elkezdődik a tanév

– jelentette ki Maruzsa Zoltán. Elmondta még azt is, hogy jól halad a tankönyvek kiszállítása: augusztus 19-én, szombaton már 70 százalékos volt a teljesítés, időarányosan tehát jól állnak a kiszállításokkal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék:
oktatás, tanév, tanévkezdés, bejelentés, törvénymódosítás, családok, tanévnyitó, tanév rendje,