Végzős gimnazisták figyelem! 2024-től megszűnik az eddig ismert érettségi

Pénzcentrum2023. július 4. 08:34

Idén utoljára vizsgázhattak az eddig ismert módon a diákok az érettségi szezonban, jövőre ugyanis az Eduline információi szerint teljesen átalakul a rendszer. Magyarból új típusú feladatok, míg történelemből új témakörök lesznek, de mindezek mellett változnak a természettudományos tárgyak vizsgái is, illetve új tárgyakat is választhatnak majd a diákok.

2024-től megszűnik az érettségi eddig ismert formája: átalakulnak a magyar érettségi feladatsorai, ahol új típusú feladatokat kapnak az érettségizők, miközben történelemből új témakörök jelennek meg. Mindezek mellett pedig átalakul a természettudományos tárgyak feladatsora is, miközben új tárgyakból is válogathatnak az érettségizők.

A legdrasztikusabb változás talán a magyarérettségit érinti, ahol sokkal nagyobb lexikális tudásra lesz szüksége az érettségizőknek, mint eddig. Ugyanis 2023-ig a diákoknak a feladatsor első felében egy szövegértési feladatsort, valamint egy rövid gyakorlati szövegalkotást kellett elkészíteniük, addig jövőre már a szövegértés nyelvtani feladatokkal is ki fog egészülni, míg a gyakorlati szövegalkotás és érvelés teljesen eltűnik a vizsgákból. Ennek a helyét egy irodalmi-műveltségi teszt veszi majd át.

Ezzel a középszintű magyar érettségin lehetnek feladatok a hangtanról, de rákérdezhetnek akár konkrét fogalmakra is, miközben fejből kell tudni majd bizonyos költők életrajzát. Mindezek mellett a szóbeli tételsorokon is változtattak: az eddigi hat kötelező életmű mellé (Kosztolányi Dezső, Arany János, Babits Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila) további új négy személy is bekerült (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Vörösmarty Mihály, Herczeg Ferenc).

A történelem érettségi átalakítása kevésbé drasztikus, ott csak a témaköröket szabták át leginkább. Azonban van olyan témakör, amihez 142 extra elem került, ez pedig könnyedén háttérbe szoríthatja az egyéb kompetenciák tanítását. A természettudományi tárgyak esetében az eddigitől eltérően le kell adni egy saját kutatást, vagy projektmunkát, aminek kidolgozása hasonló az egyetemi diplomamunkához.

Címkék:
oktatás, érettségi, átalakítás, magyar, megszűnik, érettségizők, végzős, érettségi vizsga,