Eloltották a kigyulladt iskolát a tűzoltók: jelentős károkat okozott a tűz

MTI2022. november 22. 20:11

Kigyulladt egy iskola tetőszerkezete Nagykátán kedd délután - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A diákok és a tanárok elhagyták az épületet. Csámpai Attila elmondta, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Zárda utcába, ahol egy iskolaépület mintegy 1000 négyzetméteres tetőszerkezetén csaptak fel a lángok, a tűz később átterjed a tantermekre is. A tető és az alatta lévő szint teljesen kiégett.

A helyszínre a nagykátai tűzoltók mellett a monori és a jászberényi tűzoltók is kivonultak.

A szóvivője elmondta, eddigi információik szerint 87-en voltak az épületben, és mindenkit sikerült kihozni. Hozzátette: a tűz veszélyeztetett egy szomszédos épületet is, az ott lakókat otthonuk ideiglenes elhagyására kérték. A közműveket, a villanyt és a gázt a tűzoltók elzárták, este még csaknem 70 tűzoltó dolgozott az oltáson. Kérdésre azt közölte, mivel az épületben jelentős károkat okozott a tűz, ezért valószínűleg szerdán reggel nem lesz "tanításképes" állapotban az iskola.

Címkék:
tűzoltók, iskola, oktatás, tűz, diák, diákok, tetőszerkezet, tűzoltóság,