Energiaválság: a könyvtárban és egy gyakorlógimnáziumban tartják az ELTE a vizsgáit

Pénzcentrum2022. november 10. 21:04

Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen.

A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon, írja az Eduline.

Nem lesz egyszerű szervezési feladat, ez ugyanis az egyik legnagyobb egyetemi kar, csak az első évfolyamon több mint kétezer BTK-s tanul, teszik hozzá. 

Korábban már döntöttaz energiaválság miatt az ELTE energiatakarékossági intézkedésekről , és a tanév rendjét is megváltoztatták. Az őszi szünet december 12-től és 17-ig, a tavaszi szünet pedig február 20-tól 25-ig tart majd.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
egyetem, szünet, december, elte, vizsga, egyetemisták, energiaválság,