Ezen az egyetemen már döntöttek az új felvételiről: 2024-től itt lesz külön vizsga a diákoknak

Pénzcentrum2022. szeptember 30. 11:05

A Semmelweis Egyetem felvételi rendszerét is több szempontból módosítja a Magyar Közlönyben 2022. szeptember 7-én megjelent rendelet, mely 2024-től ad nagyobb szabadságot az egyetemeknek arra, hogy meghatározzák, milyen tantárgyak középiskolai, érettségi eredményei és milyen további teljesítmények számítanak majd bele a felvételin elérhető 500 pontba.

Jelenleg a tanulmányi (maximum 200) és az érettségi (maximum 200) pontból, valamint az államilag meghatározott (maximum 100) többletpontból tevődik össze egy felvételiző eredménye. Az új rendszer egyik legnagyobb változása, hogy 2024-től az eddigi úgynevezett többletpontok intézményi pontokká változnak, így az egyetemek döntik el, mire adnak maximum 100 pontot a jelentkezőnek – írja közleményében az Egyetem.

A Semmelweis Egyetem esetében kötelező lesz a szóbeli meghallgatás, ahol maximum 50 pontot lehet szerezni, több képzés esetében ennek része lesz az adott szakra jellemző készségek felmérése is. Az ezen felül megszerezhető 50 intézményi pont esetében számít majd a nyelvtudás, a tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredmény, a munkatapasztalat, a meglévő szakképesítés, vagy a középiskolai évek alatt elért sportteljesítmény is. Fontos változás még, hogy eltörlik az egységes minimumponthatárokat. 2023-ban már az egyetemek határozzák meg szakonként, hogy mi az a legkevesebb pont, amivel felvételt nyerhet egy hallgató.

A szeptember elején emgjelent rendelet rendelet arra is lehetőséget adott az egyetemeknek, hogy meghatározzák, a tanulmányi, valamint az érettségi pontok esetében, hogy melyik legyen az ötödik középiskolai, illetve az ötödik érettségi vizsgatantárgy, amely beleszámít majd a pontozásba. Szintén intézményi hatáskör annak megjelölése, hogy 2024-től a különböző szakokon melyik két érettségi tantárgy teljesítése lesz kötelező, és ezek közül melyik tantárgyat kell emelt- vagy középszintű érettségivel teljesíteni. A Semmelweis Egyetemen az ETK valamennyi, a PAK konduktor és a FOK Digitális Fogászati Tervezés alapképzése esetében 2023-ban, az új rendelet értelmében jövőre nem szükséges emelt szintű érettségit tenni.

Az új eljárásrendben nem változik, hogy a felvételiző egy adott évben legfeljebb hat helyre (karra, szakra, szakképzésre, képzési helyre) jelentkezhet, de megjelölhet több finanszírozási formát is. Vagyis ha valaki ugyanazon szaknál az állami ösztöndíjjal támogatott és az önköltséges képzést is megjelöli, az egy jelentkezésnek számít. 2024-től változás az is, hogy míg emelt szintű érettségi vizsga esetén az adott tantárgyból elért százalékos eredményt veszik figyelembe a felsőoktatási intézmények, addig a középszinten tett érettséginél a százalékos vizsgaeredmény mértékéhez rendelt pontokat a kormányrendeletben meghatározott módon kell figyelembe venni, pl. 100 százalékos eredményért itt 67 pont jár.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék:
egyetem, oktatás, érettségi, felvételi, továbbtanulás, rendelet, semmelweis, egyetemek, érettségi vizsga,