Készülnek az iskolák az online oktatásra: idén a rezsi tehet be, nem a COVID

Pénzcentrum2022. augusztus 15. 09:31

Egyre több intézményben fontolgatják, hogy online oktatásra állnak át a rezsiköltségek emelkedése miatt. Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint ilyen ilyen mértékű rezsi-emelkedést nem tudnak az intézmények bekalkulálni.

Korábban az ELTE Természettudományi Karáról derült ki, hogy az egyetem vezetése azt fontolgatja: novembertől márciusig átállnak a távoktatásra. A kar vezetése ez ellen tiltakozott ugyan, de vélhetően bele fogják kényszeríteni őket a takarékoskodásba. Az ELTE eddig nem cáfolta az értesülést.

Az ATV-nek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja elmondta, hogy a lépés „sajnos nem volt váratlan”, és nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is attól tartanak, hogy ugyanez más intézményekben is bekövetkezhet. Kifejtette: ennek oka az, hogy az oktatási intézményekben a költségvetési keretek annyira fixek, hogy ilyen mértékű rezsiár-emelkedést nem tudnak elviselni. 

Az ATV az ELTE tervezett átállásával kapcsolatban megkereste a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét is, akik azt nyilatkozták: egyelőre nincs konkrét döntés az átállásról. Jelenleg még azt vizsgálják, hogy a november és március közötti gyakorlati órákat és labormunkákat át tudnák-e csoportosítani a tanév első két hónapjára. Úgy tudni, hogy az ELTE – bár többször is igényelte – nem kapott támogatást az intézményi fűtés korszerűsítésére. Az egyetem egyike azoknak, amely továbbra is állami, nem alapítványi fenntartású maradt. A modellváltáson átesetteket a kormány a következő öt évben összesen mintegy 1,8 ezer milliárd forinttal támogatja. 

Hamarosan indul az idei tanév

A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.

Címkék:
fűtés, rezsi, egyetem, oktatás, tanév, iskolakezdés, intézmény, távoktatás,