Új tantárgy jön a magyar iskolákba: valóban szüksége van erre a gyerekeknek?

Pénzcentrum2022. augusztus 4. 15:32

A Nemzeti alaptanterv előírásaival, illetve az uniós és hazai törekvésekkel összhangban a köznevelés és a szakképzés számára elkészült, illetve további fejlesztés alatt áll a 9.-10. és a 11.–12. évfolyamokra egy alapozó, illetve egy érettségire előkészítő, fenntarthatóságról szóló általános és szakmai programcsomag - írja közleményében a Kék Bolygó Alapítvány.

A program keretében a diákok egy plusz tantárgyként, esetleg feldolgozandó ismeretanyagként ismerkedhetnek meg a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság témaköreivel, mely már napjaink műveltségéhez is szinte alapvetően tartozik hozzá.

A fenntarthatóság tantárgy tanításának célja elsősorban nem a lexikális ismeretszerzés, hanem az érzékenyítés, a fenntartható fejlődés és az egyéni felelősség összefüggéseinek megértetése, annak támogatása, hogy a problémamegoldás mindennapi feladatait a tanulók – saját lehetőségeikhez mérten – érezzék sajátjuknak, és ez a szemlélet épüljön be viselkedésükbe, gondolkodásukba - fogalmaz a közlemény. A cél, hogy kövessék a fenntarthatóság értékrendjét és úgy szervezzék saját életüket, hogy hozzájáruljanak egyénileg és közösségben is a fenntartható fejlődési célok eléréséhez 

A tantárgy témakörei szorosan illeszkednek a diákok mindennapi tapasztalataihoz, miközben ezekből kiindulva mutatnak rá a globális problémákra. A tanulás módja elsősorban a tapasztalatszerzés és -elemzés, a kritikai gondolkodás, az érvelés, a vita, az együttműködés, a közös alkotás. A tananyag elsajátítását gyakorlatközpontúan, az élménypedagógia eszköztárával, a kíváncsiság és motiváció ébrentartásával lehet elősegíteni. A tantárgyból akár érettségizni is lehet majd, de a tanároknak felkészítő-alapozó ismeretanyaggal kell készülniük, ha tanítanák diákjaiknak - írta az alapítvány.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.

Címkék:
iskola, oktatás, érettségi, középiskola, iskolakezdés, tanévkezdés, diákok, környezetvédelem, közoktatás, fenntarthatóság, szakközépiskola, fenntartható fogyasztás,