Fájdalmas iskolakezdés várhat a magyar szülőkre: durván elszállnak az árak, érdemes jóelőre spórolni

Pénzcentrum2022. április 19. 10:16

Jóval többet kell majd költeniük az idei iskolakezdésre a szülőknek, mint tavaly: a papír árának drasztikus emelkedése miatt körülbelül 30-50 százalékkal lesznek drágábbak a füzetek, rajzlapok, vagyis minden papírból gyártott tanszer, de az iskolatáskák, tolltartók, írószerek is sokkal többe kerülnek majd, a nagykereskedők 15-30 százalékos drágulással kalkulálnak.

A papír árának emelkedésével a több mint 1 100 ezer általános és középiskolás szülei júliusban-augusztusban szembesülnek majd, amikor elindulnak beszerezni a tanévkezdéshez szükséges füzeteket, könyveket. Egy 2021-es felmérés szerint a magyar szülők az alapvető tanszerekre átlagosan 10-15 ezer forintot költenek, ám ebben az összegben még nincs benne az iskolatáska, a testnevelésórai felszerelés, a rajzórára szükséges festékek, ecsetek, ceruzák.

Orgován Katalin a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója szerint rosszabb a helyzet, mint amire tavaly év végén számítottak, egyelőre nem látszik a papír árának „tetőzése”, ezért arra számítanak, hogy ebben az évben a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír.

A szeptemberi árakhoz képest majdnem a duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára

– mondta az Eduline-nak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke. Bár eddig főként a nyomdák érezték meg a drágulást, nemsokára a családok is szembesülnek majd a megszokottnál jóval magasabb árakkal, a papírárak emelkedése ugyanis magával húzza majd az iskolaszerekét is. A Pátria vezérigazgatója szerint körülbelül 30-50 százalékkal kell majd többet fizetni idén nyáron a füzetekért, a rajzlapokért, mappákért, vagyis a papírból készített tanszerekért. Emellett az összes többi iskolaszert is drágábbsan lehet majd megvenni, úgy, mint a tolltartókat, iskolatáskákat, ceruzákat, tollakat, filceket, amelyek idén várhatóan 15-30 százalékkal kerülnek majd többe.

A papír-írószer üzletek egyébként jellemzően a nyár elején szerzik be a tanszereket a júliusi-augusztusi rohamhoz, a Pátriánál – amelynek saját üzletei is vannak, de nagykereskedőként is kiszolgálja a papírboltokat – például a napokban véglegesítik az iskolaszerek katalógusát.

Hosszú évek óta először nem tudunk fix árakat tenni a katalógusba, mert a beszállítóinknál sincsenek előre megadott árak, ez az import és a hazai beszerzésű termékekre is igaz. Napi árazás van, vagyis amikor megrendeljük a terméket, akkor derül ki, hogy mennyibe fog kerülni. Sőt van, hogy a papír árát akkor igazolják vissza, amikor indítják a kamiont

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– magyarázta Orgován Katalin. Az alsó tagozatosok, főként az elsősök beiskolázására ennél jóval magasabb összeget emészt fel, akár 40-50 ezer forintot is elmegy, ha nincs testvértől/rokontól örökölt iskolatáska, tolltartó – még akkor is ekkora kiadással kell számolni, ha egy család mindenből a középkategóriát választja. Az iskolaszerek árának emelkedése miatt idén ennél több ezer forinttal nagyobb összegre számíthatnak a szülők. A dráguláshoz több dolog is hozzájárul, többek között az online kereskedelemek felfutása, ami miatt egyre több hullámpapírt használnak, de az egyszer használatos műanyagok kivezetése miatt is megugrott az igény a cellulóz iránt.

A finn papírgyárakban lassan három hónapja tart a sztrájk, ezért leállt a termelés, más gyárakból kell beszerezni az alapanyagokat. A háború miatt pedig ellehetetlenült a cellulóz-alapanyagok beszerzése Ukrajnából és Oroszországból

– tette hozzá a vezérigazgató.

Címkék:
vásárlás, iskola, drágulás, iskolakezdés, tanszer, diák, szülő, papír,