Razziát tartottak ennél a magyar gimnáziumnál szombaton: az ellenőrök itt le is fújták a felvételit

Pénzcentrum2022. január 22. 15:03

Ellenőrök szálltak ki a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, ahol 160 gyerek írta volna a felvételijét. A félvételit le is fújták.

Szombaton nagyjából negyed órával 10 óra előtt kéttucatnyi kormányhivatalnok ment ki a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, amelynek épületében nagyjából 150 diák írta volna meg a központi felvételit - írja a hvg.hu. A lap beszámol arról is, hogy az információk szerint nem sokkal 10 óra után a jelenlévő diákokkal közölték, hogy nem írhatják meg a magyar nyelv felvételit, legfeljebb csak a matematikát, vagy dönthetnek úgy, hogy jövő hét csütörtökön írják majd meg mindkettőt. Végül ez utóbbi mellett döntöttek.

A lap úgy tudja, az ellenőrök azért fújták le a felvételit, mert a gimnázium egyik termében felügyelő tanár 10 óra előtt pár perccel nyitotta ki a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. Az ellenőrzésen, és a felvételi lefújásán a szülők felháborodtak. A lap megkereste az iskola vezetését, de azok egyelőre nem válaszoltak. Az Emmi időközben azonban közleményt adott ki a özponti felvételikről. Ebben a közleményben az intézmény megnevezése nélkül azt írták:

egy intézményben jelentős szabálytalanságot találtak, itt a magyar feladatlapokat idő előtt felbontották, ami alkalmat biztosíthatott a visszaélésre, így az adott vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak a pótidőpontban kell megírnia.

Címkék:
ellenőrzés, felvételi, középiskola, alapítvány, emmi, felvétel, felvételizők,