Döntöttek: ők már csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be az iskolákba

Pénzcentrum2021. október 6. 09:28

Hagyományosan októberben-novemberben tartják a középiskolák a nyílt napokat, ahol a következő szeptemberben induló osztályokról, tanulmányi területekről és a felvételi szabályairól tájékoztatják a szülőket és a diákokat. Azoknak, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, érdemes időben megnézni az iskolai szabályokat, sok gimnázium ugyanis szigorított a belépésen.

Egy budapesti középiskolában nem csak a védettségi igazolvány volt kötelező, arra kérték a szülőket, hogy viseljenek maszkot a program teljes ideje alatt, és a felvételin nem érintett kisebb gyerekeket lehetőleg ne vigyék magukkal a tájékoztatóra - írja az Eduline.

Az elmúlt két hétben egyébként több budapesti és vidéki iskola szigorított járványügyi szabályain, és tette kötelezővé a maszkviselést a folyosókon, a mosdókban és a menzán. Van, ahol nemcsak a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt döntöttek így, hanem mert egyre több a felső légúti tünetek miatt hiányzó diák.

 

Címkék:
Budapest, iskola, gimnázium, koronavírus, koronavírus-járvány, védettségi igazolvány,