Változik az egyetemi felvételi: így is rengeteg pluszpontot lehet szerezni, többet mint emelttel vagy nyelvvizsgával

Pénzcentrum2021. augusztus 28. 11:02

Plusz pontokat kapnak nemsokára azok az egyetemi felvételizők, akik előtte beállnak a honvédséghez.

Benkő Tibor, honvédelmi miniszter tegnap este az InfoRádió műsorában elmondta, hogy a kormány már döntött arról, hogy plusz pont jár majd azoknak az egyetemre felvételizőknek, akik a felsőoktatás előtt beállnak katonának.

A miniszter elmondta, idén 400 fiatalnak kínáltak lehetőséget ilyen szolgálatra, 470-en jelentkeztek. Féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél. A miniszter hozzátette: remélik, hogy ezek közül a fiatalok közül többen választják majd hosszabb távon is a katonai pályát.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a mostani felvételi rendszerben összesen 100 plusz pontot lehet megszerezni. Eddig a legtöbb pont egy emelt szintű érettségiért járt, vizsgatárgyanként 50 többletponttal. Egy középfokú nyelvvizsga 28 pontot ér, míg egy felsőfokú 40-et. Mindez azt is jelenti, hogy a féléves szolgálat értékesebb lesz egy középfokúnál, míg az egy éves, a legértékesebb többletpont-csináló tevékenységgé fog válni.

Címkék:
felvételi, felvételi ponthatárok, egyetemista, felvételizők,