Egekben a tanszerek ára: nagyon meg fogsz lepődni a pénztárnál fizetéskor

Pénzcentrum2021. augusztus 19. 09:02

Elindult egy drasztikus drágulás:  vannak cégek, amelyek tavaly év eleje óta akár háromszor-négyszer is árat emeltek, átlagosan 10-12 százalékot.

Fél évvel a pandémia kezdete után elindult egy drasztikus drágulás, aminek a hátterében az állt, hogy iszonyúan felment a Kínából érkező árucikkek szállítási költsége, volt olyan hajó, ami tízszeres áron dolgozott, mint korábban. A következő hullámban főként az alapanyaghiány okozott gondot, így sok termékből nem gyártottak eleget, a növekvő hiány pedig szintén dráguláshoz vezetett, nem beszélve arról, hogy a forint értéke is drámaian csökkent - számol be az Index.

Összességében azt mondhatjuk, hogy vannak cégek, amelyek tavaly év eleje óta akár háromszor-négyszer is árat emeltek, átlagosan 10-12 százalékot.

Nemcsak az árak, de az igények is megváltoztak a digitális oktatás hatására: a járvány alatt a diákok nagyrészt otthon tanultak, így a családok az egyszerűbb, kevésbé divatos termékekkel is megelégedtek, ezért a magasabb árfekvésű eszközöknek visszaesett a forgalma.A digitális oktatás alatt átalakultak a tanárok által kiadott feladatok is, a tanulók kevesebb zsírkrétát, vízfestéket használtak, de a táskák, a tolltartók, és a filctollak sem amortizálódtak nagy mértékben.

Címkék:
iskola, oktatás, árak, tanszerek,