A koronavírus itt is burátlisan lecsapott: ezek a diákok isszák meg a levét

Népszava2021. január 29. 10:01

Több cég nem vagy csak részben tudja vállalni a szakmát tanuló diákok gyakorlati képzését, a szakképző iskoláknak maguknak kell ezt megoldaniuk - írja a Népszava.

Rossz idő jár azokra a szakképzésben tanuló magyar fiatalokra, akiknek a képzését most jobbára külső képzőhelyen - cégeknél, vállaltoknál - valósítanának meg. Ámde a járvány, illetve az elrendelt szigorítások miatt sok olyan cég helyzete is bizonytalanná vált, akik a megújuló szakképzés részeként, duális képzés keretében vállalták, hogy külsős képzőhelyként diákokat fogadnak.

Sokan ezt most egyáltalán nem vagy csak részben tudják megtenni.

A lapnak nyilatkozott Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének felelős alelnöke, aki elmondta, a járvány és az egyre romló gazdasági helyzet miatt már tavaly tavasszal tartani lehetett attól, hogy egyre kevesebb tanulót tudnak majd fogadni a vállalatok.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, oktatás, tanulás, diákok, pedagógusok szakszervezete,