Pénzcentrum • 2020. június 3. 12:29
Az iskolák és egyetemek soha nem látott kihívással szembesültek, amikor márciusban néhány nap alatt digitális oktatásra kellett átállniuk. A távoktatás egyik legnagyobb kérdése a gyakorlati órák, kurzusok megtartása, az intézmények ebben egyedi, alternatív megoldásokkal segítik a hallgatókat. A Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense, tanulásmódszertani szakértője szerint három forgatókönyv szerint térhetünk vissza a tantermekbe: teljesen elfelejtjük a digitális oktatás új tapasztalatait, részben adaptáljuk ezeket, vagy teljesen új korszak kezdődik az oktatásban.
Szemléletbeli különbség van aközött, hogy a jelenleg zajló folyamatot online tanulásnak vagy távoktatásnak nevezzük Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docense szerint. A távoktatásban ugyanis a hangsúly az oktatáson van: azon, hogy az oktató milyen tananyagot és hogyan ad le. Az online tanulás már elnevezésében is a diákok tanulására helyezi a hangsúlyt: ebben az esetben az a fontos, hogy az oktató hogyan segíti, támogatja a hallgatók felkészülését.
- mondta el a szakértő, aki szerint pont a két szemlélet közötti különbségre világított rá a digitális oktatásra átállás. A kreatív feladatok, a hallgatói tevékenységek, kérdések és visszajelzések ugyanis lényegesen nagyobb szerepet kapnak az online tanulásban, amely így alkalmasabb a diákok motiválására a pusztán figyelemre és memóriára épülő egyszerű tananyagleadásánál.
Tanterem a XXI. században
A digitális tér rendkívül rugalmas, személyre szabott kereteket biztosít a tanuláshoz, hiszen az oktatókat bármikor elérhetik a hallgatók. A ritmust az eddig megszokott tanulási folyamatban az oktató és a tantermek adták, most viszont mindenki a saját ütemében haladhat. Ugyanakkor az online tanulásban lényegesen nagyobb a hallgatók egyéni felelőssége is.
- mondta el a szakértő.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Oktatás a járvány után
Dr. Vass Vilmos három forgatókönyv megvalósulását tartja lehetségesnek a tantermekbe való visszatérés után. Az első ilyen eshetőség, hogy semmi nem változik, és a tanulás-tanítás a korábbihoz hasonlóan zajlik majd. A második, hogy a digitális oktatás egyes elemeit az oktatók és a hallgatók is átültetik a tantermi térbe, és a két eszköztár egymás mellett él tovább - ez az ún. blended learning, amikor az internet és a digitális média nyújtotta lehetőségeket, valamint a hagyományos tantermi oktatás módszereit együttesen használják. A harmadik lehetőség pedig, hogy a digitalizáció meglepő módon pont az emberi tényezők szerepét és a progresszív oktatói szemléletet erősíti meg - nem a technológia vagy a tananyag lesz önmagában izgalmas, hanem az egyéni és a közösségi tevékenységek.
- tette hozzá Dr. Vass Vilmos.