Sorra nyílhatnak ilyen iskolák Magyarországon: kötelező sorkatonaságról is beszélt a minisztérium

Népszava2020. június 2. 08:59

2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon. A minisztérium szerint ettől függetlenül a kötelező sorkatonaság bevezetése továbbra sincs napirenden.

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon - ezt közölte a Népszava megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium. A Magyar Nemzet írta meg korábban, hogy két új katonai középiskola építésének előkészületei kezdődtek meg: az iskolák Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron lesznek. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a hódmezővásárhelyi katonai iskola a modern városok programnak része, Székesfehérváron egy meglévő ingatlant alakítanak át.

A Népszavának a HM azt írta, az iskolák, kollégiumok tervezésénél arra is figyeltek, hogy az országos lefedettség megvalósuljon. Ezen iskolák nagy része a 2004-es sorkatonaság megszüntetése után zárt be. A HM a Népszavának jelezte, ettől függetlenül a kötelező sorkatonaság bevezetése továbbra sincs napirenden.

Címkék:
hrcentrum, iskola, honvédség, sorkatonaság, képzés, honvédelmi minisztérium, modern városok program, honvédelmi miniszter, hódmezővásárhely, sorkatona,