Így teljesített a tantermen kívüli oktatás az első héten: nagyon gyorsan reagált a szakma

Pénzcentrum2020. március 20. 16:01

Hétfő óta zárva vannak az iskolák. A tanároknak, a diákoknak és a szülőknek rekordidő alatt kellett alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Az első 4 nap tapasztalatait foglalja össze Koren Balázs tanár, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője.

Az első, kezdeti ijedtség után egészen gyorsan - még a hétvégén - felocsúdtak a pedagógusok. A villámgyors átállás miatt az első lépés a legtöbbek számára az volt - sőt, ez a hét sok helyen teljesen erről szól -, hogy felmérjék, egyáltalán milyen eszközökkel és internetkapcsolattal rendelkeznek otthon a gyerekek, illetve családok, mi legyen a platform és a formátum, ahogyan fenntarthatóan működhet a távoktatás. 

A legtöbb helyen hétvégén kísérleteztek, hétfőn összegyűlt a tantestület és villámgyorsan megkezdték az új működés környezetének kidolgozását, egységesítését. Azokban az iskolákban ez nagyobb nehézség volt, ahol nulláról kellett kialakítani a rendszert; azokban viszont, ahol már korábban is használtak digitális felületeket és online eszközöket - mint például a több mint 30 HiperSuliban -, ott szinte rutinszerűen folytatódhatott a tanítás

- mutat rá Koren Balázs, aki szerint a legnagyobb gond, hogy nem volt felkészülési idő és a gyerekeket nem lehetett megfelelően tájékoztatni tanári, iskolai oldalról.

A kapcsolattartás mint új feladat

Az oktatás eddig a sulikban 3 részből állt: új ismeret átadása, gyakoroltatás és számonkérés. Ebben a rendkívüli helyzetben új elemként jelenik meg a kapcsolattartás, ami iskolai keretek között természetes volt, most azonban új eszközöket kell találni és kialakítani.

Ez a hét arról szól, hogy mindenki megtalálja a jól használható online eszközt és azt működtesse az osztályokban. Az elmúlt 4 napban sokan még csak arra találtak megoldást, hogy hogyan tartsák a kapcsolatot a diákokkal, az oktatás másik 3 részére sokan továbbra is a saját analóg eszközeiket igyekeznek használni. A digitális oktatás sikere azon is múlhat a következő hetekben, hónapokban, hogy mennyire tudunk rugalmasan váltani és jól élni az új helyzet adta lehetőségekkel

- hívja fel a figyelmet a szakember.

Órarend vagy szabadság

A 45 perces tanórák kerete az elmúlt 4 napban teljesen kinyílt a gyerekek és a tanárok szempontjából, így elveszni látszanak az időbeli korlátok. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez még szintén kialakulóban van, mi azt tapasztaljuk, hogy az órarendet és a 45 perces órákat kevesebben igyekeznek szigorúan tartani, talán ebben a helyzetben nem is lehet. Most nincsenek ilyen korlátok, ha a diák motivált, messze több időt lehet egy-egy tananyagra szánni, nem korlátozódik a tanulás a tankönyvi ismeretekre

- állapítja meg Koren Balázs.

A struccpolitika: osztályozni, de hogyan?

Az egyetlen téma, amivel kapcsolatban szinte mindenki homokba dugja a fejét, az osztályzás kérdése. "Erre ennyi idő után még nem lehet épkézláb választ adni, hiszen nincs olyan kontroll, mint az osztályteremben. Ami az eddigi oktatásban motivációs faktor volt - azaz, ha nem tanulsz, rossz jegyet kapsz -, az most nem állja meg olyan erővel a helyét, mint az iskolai környezetben" - mutat rá Koren Balázs, aki szerint ez a mostani helyzet egyik legnagyobb kérdése.

Címkék:
otthon, iskola, oktatás, tanulás, tanítás, távoktatás,