Alaptanterv: át kell képezni a tanárokat az új tárgy miatt

Pénzcentrum2020. február 7. 09:00

Kiegészítő képzésre kell mennie azoknak a tanároknak, akik az új, összevont természettudományos tárgyat akarják tanítani. A felkészülésre még van két tanév.

A természetismeret szakos tanárok mellett biológia, fizika, földrajz és kémia szakos tanárok is taníthatják majd abban az esetben, ha elvégzik az ehhez szükséges kiegészítő képzést - a válaszolta az Emmi a hvg.hu-nak arra a kérdésére, hogy ki taníthatja majd az összevont természetismeret tárgyat.

Az általános iskola 7-8. évfolyamán és a középiskola 11-12. évfolyamán ezentúl lehetősége lesz az iskoláknak a fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyakat összevonva is tartani. Megjegyzi a minisztérium azt is, hogy mivel a NAT-ot felmenő rendszerben vezetik be (szeptembertől az 1., 5., és 9. évfolyamon) a felkészülésre van még két tanév. Legelőször ilyen tárgy bevezetésére ugyanis csak 2022-ben lesz lehetőség.

A science tárgyhoz egyelőre nem csak tanárok nincsenek, hanem hiányoznak az ilyen tankönyvek, oktatási programcsomagok, képzések is. Nahalka István oktatáskutató szerint annak bevezetését egy jó ötéves fejlesztési folyamatnak kellene megelőznie. Ő azt jósolja, hogy senki sem fogja választani ezt a lehetőséget.

Címkék:
hrcentrum, iskola, oktatás, általános iskola, tanárok, átképzés,