Ekkortól lehet jelentkezni a támogatott nyelvi kurzusra: 90 ezer diák mehet külföldre

MTI2019. november 6. 15:15

Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos Budapesten.

Bartos Mónika elmondta: november 30-tól elérhető lesz a honlap, ahol szerepelnek a programban részt vevő külföldi nyelviskolák, február 1-jétől pedig elérhető lesz az online felület, ahol pályázhatnak a diákok.

A gimnáziumban és szakgimnáziumban tanuló nappali tagozatos diákok az első idegen nyelvként választható angol, német, francia és kínai nyelvet tanulhatják intenzív kéthetes nyelvi kurzuson - ismertette a miniszteri biztos. A választható célországok: Egyesült Királyság, Írország, Málta, Franciaország, Németország, Ausztria, Kína.

A honlapokat a Tempus Közalapítvány kezeli, és ők felelnek a teljes program lebonyolításáért is. Pályázni, a programban részt venni, a nyelvtanulási támogatásban részesülni kizárólag az ő pályázati felületükön keresztüli jelentkezéssel lehet majd, egyéb közvetítő szervezet, cég, nyelviskola nincs bevonva a program lebonyolításába. Ezért javasolt az iskolákhoz érkező esetleges megkereséseket fenntartással kezelni.

A közalapítvány már korábban felvette a kapcsolatot külföldi nyelviskolákkal, és folyamatosan egyeztetve igyekeznek a legjobb kurzusokat biztosítani a fiataloknak - mondta. Kiemelte: a program előfinanszírozott, költségvetési forrásból. A kormány állja az utazás, a nyelvi kurzus, az ellátás, a szállás és a transzfer költségeit, és zsebpénzt is biztosít a fiataloknak.

A miniszteri biztos szólt arról is: október 10-én lezárult az igényfelmérés; a programra jogosult 140 ezer diák közül 90 ezer jelezte, hogy részt venne a nyári nyelvtanulási kurzuson.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megjegyezte, ez a létszám változhat, hiszen a fiataloknak pályázatot kell benyújtaniuk, de az igényfelmérés jelzi a diákok lelkesedését. A felmérés alapján 81 ezer diák csoportosan, 9 ezer pedig egyénileg utazna. A fiatalok 80 százaléka az angol, 17 százalékuk a német és 3 százalék a francia nyelvi kurzusokat választaná - mondta, hozzátéve, hogy a kínai nyelvtanulás egyetlen, a nyelvet első idegen nyelvként tanító iskola diákjai számára nyitott.

Tájékoztatása szerint az iskolák által szervezett csoportok külföldi nyelviskolai programban vehetnek részt, vagy partneriskolai együttműködés keretében utazhatnak. A kísérőtanárok utazását mindkét esetben finanszírozza az állam. Bartos Mónika felhívta a figyelmet arra is: a programban azok a diákok is részt vehetnek, akiknek már van B2-es komplex nyelvvizsgájuk vagy sikeres osztályozó vizsgát tettek.

Címkék:
hrcentrum, oktatás, középiskola, tempus,