Átalakíthatja a kormány a képzési rendszert Magyarországon: ezért van rá szükség

MTI2019. október 14. 18:33

A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményének megőrzéséhez, illetve fokozásához szükség van változtatásokra az oktatásban, a szakképzést a gazdaság igényeihez kell igazítani - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára (ITM) az Európai Szakképzési Hét magyarországi megnyitóján hétfőn Budapesten.

Hangsúlyozta: a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban is szükség van innovációkra. Az államtitkár ilyen innovációnak nevezte a duális képzést, és felhívta a figyelmet arra, hogy komoly reformon megy át a szakképzés.

Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett kiemelte, a korábbi országos képzési jegyzékben csaknem 760 szakma volt, ezt racionalizálva 174 alapszakmát neveztek meg. Ennek alapján indulnak a 2020/21-es tanévben az új osztályok az iskolákban.

Az Európai Szakképzési Hét rendezvénysorozatot az Európai Bizottság hirdette meg 2016-ban, hogy a helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén még vonzóbbá tegye a szakképzést. A programsorozat a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatásra és szakképzésre hívja fel a figyelmet.

Címkék:
hrcentrum, egyetem, iskola, oktatás, főiskola, okj, suli, képzés, technikum,