Oktatási Hivatal: 66 ezer diákot fenyeget a lemorzsolódás Magyarországon

24.hu2018. december 5. 10:00

Az Oktatási Hivatal (OH) 2017/2018-as tanév második félévére vonatkozó adatai szerint 66 121 diákot fenyeget a lemorzsolódás - írja a 24.hu

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2017/2018-as tanév második félévére vonatkozó adatait a magyar diákok lemorzsolódásáról. a vizsgált évfolyamokon - ötödik és tizenkettedik osztály között - összesen 746 258 gyerek tanul Magyarországon, közülük összesen 66 121 diákot, azaz az érintett diákok csaknem 9 százalékát veszélyezteti a lemorzsolódás. Ráadásul csak az általános iskolákban 41 682 gyermek érintett.

A portál az OH adatai alapján kitért arra is, hogy a probléma eloszlása nem egyenletes az ország megyéiben, illetve régióiban, hiszen amíg például Vas megyében 1341 diákot veszélyeztet a lemorzsolódás, addig Borsodban 7397 főt. Csongrádban a diákok kevesebb mint hat százaléka van veszélyben, Nógrádban viszont több mint 16 százalékuk.

Az adatokból az is kiderült, hogy az általános iskolás diákok közül az Észak-Magyarországi régióban csaknem minden ötödik gyereket lemorzsolódás fenyeget. De például Budapesten az általános iskolákban csak 5,76 százalékos volt a lemorzsolódás által fenyegetett diákok aránya.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, oktatás, általános iskola, gimnázium, szakképzés, szakközépiskola,