Van olyan osztály, ahol minden harmadik diák külföldi egyetemre készül

24.hu2018. május 10. 09:02

Egyre több diák készül az érettségi után külföldre - írja a 24.hu. Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója arról beszélt a portálnak, hogy az iskola egyik végzős osztályának 30 százaléka jelölt meg külföldi intézményt a jelentkezési lapon.

Sokszor előfordul, hogy már akár hetedikesek és kilencedikesek is nagy százalékban jelzik a külföldi továbbtanulásra való igényüket, de azt gondolom, hogy ha ezzel érdemben foglalkozunk, akkor lehet rajta változtatni

 - mondta Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának igazgatója a 24.hu-nak, hozzátéve, ő nem gondolja, hogy a külföldön végzett hallgatók versenyelőnybe kerülnének a jövőben a nemzetközi munkaerőpiacon, és úgy fogalmazott, nincs hátrányban az, aki magyarországi felsőoktatási intézményben szerez diplomát. Arról is beszélt, hogy a folyamatot meg lehetne állítani, és kis odafigyeléssel és megfelelő erőforrás átcsoportosítással javítani lehetne a helyzeten.

 

Címkék:
hrcentrum, karrier, oktatás, érettségi, felsőoktatás,