Külföldre tereli a kormány a tanulni vágyó magyar fiatalokat?

MTI2017. október 10. 17:02

A felsőoktatási intézmények még erőteljesebb bekapcsolását szorgalmazta a nemzetközi vérkeringésbe az oktatási államtitkár. Palkovics László szerint fontos, hogy a hallgatók éljenek a külföldi részképzések vagy a hosszabb ideig tartó tanulmányok lehetőségével.

Az államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében címmel rendezett konferencián kiemelte: a fő feladat az egyetemeké, de a kormány is segítséget nyújt, ezért hozták létre a többi között a Campus Mundi programot.

Felidézte, hogy 2014-ben fogadták el a felsőoktatási stratégiát, amiben egyik cél a felsőoktatás nemzetköziesítése, az intézmények nemzetközi vérkeringésbe való erőteljesebb bekapcsolása. A Leuven-i nyilatkozat alapján

az a cél, hogy 2020-ig részképzésben vagy hosszabb ideig a hallgatók legalább 20 százaléka külföldi intézményben tanuljon, ez most Magyarország esetében 10 százalék.

Minél képzettebb valaki, annál mobilabb, a mobilitás pedig javítja a foglalkoztathatóság mértékét - mutatott rá Palkovics László, hozzátette, nagyon fontosnak tartotta, hogy a hallgatók valóban éljenek ezzel a lehetőséggel.

A külföldi tanulmányok akadályai között az anyagi szempontokat említette, és kitért arra is, hogy sokszor nem igazán tájékoztatják a hallgatókat a felsőoktatási intézmények erről a lehetőségről. Az a tapasztalat, hogy a kifelé irányuló mobilitást nem igazán támogatják, pedig a mobilitás az intézmény számára is lehetőség nemzetközi kapcsolatok kiépítésére.

A legmagasabb mobilitási arány a doktori képzéseknél jellemző.

Kitért arra is, hogy a kimenő és bemenő mobilitást nézve Magyarország Németországgal és Finnországgal van egy szinten, a kimenő hallgatói arány 2-3 százalék. A külföldi hallgatók aránya 8 százalék volt 2015-ös adatok szerint, míg 2016-ban 11 százalék volt nem magyar állampolgár, ebben a külhoniak is benne vannak. Ezek alapján az oktatási államtitkár óta intett attól, hogy világvége hangulatot vizionáljon bárki is, mert a fiatalok külföldön tanulnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elmondása szerint az elindított programok jó irányba haladnak, az egyetemek kutatási támogatása 15 milliárd forinttal nő jövőre. Hallgatói-kutatói ösztöndíjakra 4 milliárd forintot fordítanak.

Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a célok elérését tarka ösztöndíjpaletta szolgálja. 2014-ben kinyílt a világ, és nyitottak az Európán kívüli térségek felé is. Az Erasmus programról szólva kifejtette: soha nem látott lehetőségek nyílnak a források bővülésének köszönhetően a hallgatók számára. Jelenleg 49 intézmény vesz részt a programban, idén közel 20 millió euró áll rendelkezésre, és 8500 hallgató-oktató mozdulhat meg. A kreditek elismerése területén van még teendő. A hallgatók közel negyede számolt be arról, hogy ez nem történt meg, bár a szabályok szerint meg kellett volna.

Címkék:
karrier, oktatás, külföld, tanulás, tempus,