Külföldi diákok mentik meg a magyar egyetemeket?

Magyar Nemzet2017. augusztus 28. 09:00

A felvehető hallgatóknak csak jutott be az egyik magyar egyetemre, ami akkora finanszírozás nehézséget okoz az intézménynek, hogy Kínában kezdett hallgatókat toborozni - írja a Magyar Nemzet.

A felvehető közel 1700 hallgatóból mindössze 428 jelentkező nyert felvételt idén. Ez komoly finanszírozási következményekkel jár, és ezzel a problémával a dunaújvárosi nem egyedüli intézmény a magyar felsőoktatásban. Hogy kimászhassanak a gödörből, idén 486 millió forintot fordít a DUE kínai állampolgárságú hallgatók toborzására, akiket az intézmény angol nyelvű alap- és mesterképzésére várnak.

A nagyobb egyetemek és főiskolák ugyan könnyebben viselték eddig ezt a helyzetet, de általánosan érzékenyen érintette az intézményeket a magyar hallgatók folyamatos csökkenése.

A 2012-ben megváltoztatott felvételi struktúra okozza a hallgatók számának nagyarányú visszaesését"

- mondta a lapnak Varga Júlia, az MTA oktatás-gazdaságtannal foglalkozó főmunkatársa. Megítélése szerint jelenleg is megfelelő számú érettségiző van a felsőoktatási helyek feltöltésére, ugyanakkor az állam adminisztratív eszközökkel szűkítette a felvehető hallgatók számát.

Címkék:
karrier, egyetem, oktatás, külföld, hallgató, külföldi,