Jön a 9 évfolyamos iskolarendszer?

MTI2017. március 6. 14:01

A keddi köznevelési kerekasztal témája lesz a kilencedik évfolyam beillesztése az oktatási rendszerbe, és most kezdődik erről a szakmai egyeztetés.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár elmondta, a kormány tervei szerint a plusz egy évfolyamot az óvoda és az általános iskola közé illesztenék, tehát az "alapozó szakaszban", mintegy "előképzőként" jelenne az meg, ugyanakkor a szakmai vita erről is fog szólni, hogy hova illesszék be a plusz egy évfolyamot.

Az államtitkár kitért arra, hogy a 9. évfolyam bevezetésének sokféle vetülete van. Ezek között említette a pénzügyi források emelését, a pedagóguslétszám növelését, valamint a pedagógus-továbbképzés számának emelését is. A 9. évfolyamot a 2019-es tanévtől vezetnék be.

Címkék:
karrier, iskola, oktatás,